Üzleti tippek

A jenhitel kapujában?

A japán alapkamat töredéke az eurózóna irányadó rátájának. Más devizákhoz képest sokkal olcsóbban hitelezhetnének a bankok jen alapon az ügyfeleknek, ugyanakkor sokkal kockázatosabban.

Mindössze 1,75 százalékos kamatú, japánjen-alapú lakossági kölcsönnel lépett piacra az ősz elején az OTP Bank (plusz a bank nem aktív ügyfeleinek 2,04 százalékos a kezelési költség). Meglehet, hogy kis- és középvállalkozásoknak nyújtott jenalapú hitelek is megjelennek.

A CIB már fontolgatja a startot a távol-keleti devizán alapuló hitellel. Egyelőre kérdéses, hogy csak a lakossági vagy a vállalati ágban is. Példáját mások is követhetik – akár az OTP hitelreklámjainak „oldalvizén” úszva.

Ingatag árfolyam

A Budapest Bank biztosan nem indul el jenalapú céges hitellel – jelezte Boldis Zoltán termékfejlesztési igazgató. Ugyanígy nyilatkozott az Erste Bank is. Boldis szerint az export-import területén érintett kkv-ügyfelek elsősorban abban a devizanemben szeretnek eladósodni, amelyben jövedelmeik keletkeznek, márpedig ez főképp az eurót és az amerikai dollárt jelenti. Amelyik vállalkozásnak nincs ilyen természetes fedezettsége, s vállalja az árfolyamkockázatot, az a svájci frankot választja.

A japán jen árfolyama rendkívül ingadozó, így azt a hazai ügyfelek és finanszírozók nehezen tudnák követni. Az ellenérvekkel szemben viszont az a tény áll, hogy a japán alapkamat ma 0,5 százalék, töredéke a svájci vagy az eurózóna irányadó rátájának. Ez pedig azt jelenti, hogy a bankok más devizákhoz képest sokkal olcsóbban hitelezhetnének jen alapon az ügyfeleknek.

A kétségtelenül jelentős árfolyamkockázatot (amely elsősorban az ügyfélé, hiszen nagy ingadozás esetén ő nem tudná fizetni a részleteket) mostanáig csak a nagyvállalatok esetében merték bevállalni a hazai bankok. Ha egy nagy cég igényli, a legtöbb helyen ma is bármikor kaphat jenelszámolású kölcsönt.

Esélyes az erősödés

Kisvállalati (és persze lakossági) jenfinanszírozásra mostanáig egyedül a jármű fedezetével – szabad felhasználású vagy járművásárlási, flottafinanszírozási – hitelt nyújtó Summit Pénzügyi Zrt. vállalkozott. Mint Cser Gábor kereskedelmi igazgató elmondta, a 2006. decemberi start óta nyújtott 2310 jenalapú hitel mintegy 20 százalékát folyósították nem magánszemélyeknek. A Summitnál még a svájci frankos konstrukciókhoz képest is 0,8 százalék kamatelőnnyel számolhat az ügyfél jenkölcsön esetén, ez egy átlagos szerződés esetén 2–3 ezer forinttal alacsonyabb havi törlesztőrészletet jelenthet.

Az OTP lakossági termékéhez hasonlóan a Summitnál is van lehetőség a futamidő alatt devizacserére, illetve fix törlesztőrészletű (árfolyamvesztésnél a futamidőt hosszabbító, árfolyamnyereségnél azt rövidítő) megoldásra is. A lízingcég anyavállalata, a japán Sumitomo Corporation révén kap friss információkat a távol-keleti devizafolyamatokról, de így is csak két év tesztidőszak után lépett piacra a konstrukcióval.

Elbizonytalaníthatja a jenhitelre áhítozó kkv-kat, hogy az elemzők év végéig további – igaz, kis lépésekben történő – japán alapkamat-emeléseket jósolnak (a szigetország alapkamata sokáig 0 százalék volt, s csak 2006 közepétől kezdett emelkedni). Ráadásul a jent a dollárhoz, az euróhoz képest is rendkívül alulértékeltnek tartják. A jen árfolyamának erősödése és a kamatemelés is drágítaná az ilyen bázisú kölcsönök törlesztőrészleteit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik