Üzleti tippek

Kinevezték a turisztikai szakállamtitkárt

Az eddigi megbízott szakállamtitkár pozíciójában maradt. Az önkormányzati és turisztikai miniszter többek között a turizmustörvény végigvitelét várja el az új szakállamtitkártól.

Kovács Miklós korábban megbízott turisztikai szakállamtitkár nyerte a posztra kiírt pályázatot – jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és turisztikai miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Kovács Miklós 2005 júliusától tevékenykedik a turizmus állami irányításában, a Magyar Turisztikai Hivatal elnökhelyetteseként, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai főosztályának vezetőjeként, 2007 júliusától megbízott turisztikai szakállamtitkár.

Bajnai Gordon elmondta: nyáron hirdették meg a nyilvános pályázatot a posztra, amelyre 16 pályamű érkezett. A miniszter elmondta: egyebek mellett azt várja az új szakállamtitkártól, hogy “vigye végig” a turizmustörvényt, szorosabb együttműködést alakítson ki a Regionális Idegenforgalmi Bizottságokkal és a turisztikai pályázatokat elbíráló fejlesztési ügynökségekkel. Elvárja emellett a tárca vezetője, hogy történjen előrelépés a főváros és a Balaton marketingjében, valamint a kiaknázatlan területeken, így például a kongresszusi turizmus és az egészségturizmus területén. Ugyancsak elvárásként fogalmazta meg, hogy a szakmai szervezetekkel induljanak közös kezdeményezésű akciók is.


A miniszter ismertette, hogy Mányai Roland, aki korábban a szakállamtitkárság főosztályvezető-helyettese volt, a turisztikai nagyberuházásokért felelős miniszteri megbízott lesz, és a jövőben ő vezeti majd a főosztályt is. Bajnai Gordon bízik abban, hogy az átalakítással a szakállamtitkárság a korábbinál hatékonyabban működik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik