Üzleti tippek

Webkirályok

Rohamléptekben hódít a web 2.0, bizonyítékként elég, ha megnézzük a világ leglátogatottabb internetes oldalainak listáját.

A web 2.0 kifejezés – stílszerűen maradjunk a Wikipedia meghatározásánál – olyan második generációs internetes szolgáltatások gyűjtőneve, amelyek elsősorban a közösségre épülnek. Ellentétben a korábbi, első és másfeledik generációs szolgáltatásokkal, amelyeknél a tartalmat a szolgáltatást nyújtó fél biztosította, a webkettes szolgáltatásoknál a szerver gazdája csak a keretrendszert teremti meg, a tartalmat maguk a felhasználók töltik fel, illetve hozzák létre. Vagyis ide tartozik az Iwiwhez hasonló közösségi oldalaktól kezdve a kép- és videómegosztó portálokon (pl. a Flickr vagy a YouTube), a blogokon, a sok százezer ember által közösen szerkesztett Wikipedián keresztül az aukciós oldalakig minden.

Az Alexa – The Web Information Company leglátogatottabb oldalakat felvonultató rangsora alapján a webkettes szolgáltatások mind nagyobb teret nyernek az internetezők köré-ben. Elég csak a közösségi oldalakra gondolni, hiszen a 20 legnépszerűbb site listájának nem kevesebb mint negyedét ezek teszik ki. Az Alexa.com azt figyeli, hogy az internetezők hány százaléka látogatja az egyes weboldalakat, s ez alapján állítja össze a legnépszerűbb site-ok rangsorát. A sorrend nem teljesen megbízható, miután csak azoknak a felhasználóknak az internetezési szokásait tudja nyomon követni, akik felinstallálták a számítógépükre az Alexa toolbart, vagyis a kutató cég kiegészítő eszköztárát.

A 25 leglátogatottabb weboldal Magyarországon


1. Iwiw
2. Google
3. YouTube
4. Origo Freemail
5. Rapidshare
6. MyVIP
7. Microsoft Network (MSN)
8. Yahoo!
9. Index
10. MegaUpload
11. Origo
12. T-Online
13. Extra
14. MySpace
15. Port.hu
16. Startlap
17. Wikipedia
18. Gportal
19. Citromail
20. Hasznaltauto.hu
21. Baratikor.hu
22. Goldengate.hu
23. Travian.hu
24. Vatera
25. Blogger.com
Forrás: Alexa.com, 2007. szept. 14.

1. Yahoo.com: az Alexa abszolút első helyezettje. Az utolsó három hónap adatai alapján naponta átlagosan a világ internetezőinek
26 százaléka látogatja. Keresőmotorjánál sokkal népszerűbb e-mail szolgáltatása.
2. Msn.com: az évekkel ezelőtt Bill Gates cégének tulajdonába került portál elsősorban a Hotmail levelezőrendszernek köszönheti kitűnő helyezését, az MSN-ezőknek ugyanis 82 százaléka vált e-mailt barátaival.
3. Google.com: kijelenthetjük, hogy ez az internetes keresés szinonimája, a site-ra látogatók több mint 63 százaléka valamilyen szöveges tartalomra vadászik.
4. YouTube.com: a web 2.0 nagy sztárja alig kétéves, mégis körülbelül évi 15 millió dolláros reklámbevételt könyvelhet el. Ahhoz, hogy a filmeket jó minőségben nézhessék a felhasználók, kemény pénzeket kell fektetni a hardverfejlesztésekbe. A site fenntartása évi 5 millió dollárra rúgott 2006-ban.
5. Live.com: az összetett Microsoft-szolgáltatások új generációjának feltörekvő tagja keresőmotorral, e-maillel, felhasználóbarát felülettel. Legtöbben Chiléből, az USA-ből és Mexikóból látogatják.
6. MySpace.com: a web 2.0-őrület egyik nagy találmánya. A világ legnépszerűbb közösségi portálát a médiamogul Rupert Mur-
doch 580 millió dollárért szerezte meg. Célja, hogy a földkerekség legnagyobb e-marketing platformjává alakítsa a site-ot.
7. Orkut.com: ha tömören akarnának fogalmazni, azt is mondhatnánk: a brazil Iwiw. Látogatóinak 71 százaléka a dél-amerikai országból érkezik, de Indiából, az USA-ból, sőt Pakisztánból és Paraguayból is regisztráltak az oldalra.
8. Baidu.com: az európaiak számára ez általában fehér folt, miután Kína legsikeresebb keresőoldaláról van szó. A találatok relevanciájáról híres, és arról, hogy könnyen kezelhető. A kínaiak igencsak szerethetik a képeket és a zenét, mert a látogatók 15 százaléka az image.baidu.com-ra, 10 százalékuk pedig a feltöltött mp3-akra kíváncsi.
9. Wikipedia.org: Jimmy Wales és Larry Sanger ötlete 2001-ben látott napvilágot. Az „internetes
lexikon” 7,5 millió cikkelye 253 nyelven olvasható. Bárki bővítheti, aki kedvet kap az íráshoz. Elterjedésé-
vel trónfosztott lett a híres Encyclo-pedia Britannica – amelyet körülbelül négyezer profi szerkesztett –, miután az mindössze 66 ezer cikkelyt tartalmaz. A legendás enciklopédia kritizálta is a Wikipediát az amatőr cikkírók hibái miatt, amelyre ez utóbbi frappánsan reagált: összeállított egy cikkelyt a Britannicában található bakikból.
10. Facebook.com: közösségi portál, amelynek az utóbbi hónapokban megnőtt a forgalma. Kezdetben csak olyan értelmiségiek regisztrálhattak, akiknek az e-mail címéből kiderült, hogy valamelyik felsőoktatási intézményhez tartoznak.
11. Hi5.com: szintén egy közösségi oldal. A Wikipedia szerint a Hi5 elsősorban a romantikus találkozások színtere.
12. QQ.com: még egy oldal, amit szinte kizárólag a kínaiak használnak, mégpedig csevegésre. Hozzávetőleg 160 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhet.
13. RapidShare.com: használói szerint nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Ha az internetező számítógépének bizonyos tartalmait meg szeretné osztani másokkal, három egérkattintással megteheti azt.
14. Blogger.com: a blogolók paradicsoma, az a felület, ahol állítólag legegyszerűbb személyes blogot létrehozni. Nemrég került a Google tulajdonába.
15. MegaUpload.com: a RapidShare konkurenciája, kategóriájában világelsőnek nevezi magát. Amatőrök inkább ne ezt válaszszák, mert bonyolult…
16. Friendster.com: a toplista ötödik közösségi oldala, amely nem sok mindenben különbözik a másik négytől, hacsak abban nem, hogy ezt inkább Délkelet-Ázsiában, valamint Óceániában használják. A régi barátságokra és az iskolatársakra épít.
17. Yahoo.co.jp: a Yahoo japán változatának előkelő helyezése is azt bizonyítja, hogy a felkelő nap országának lakói nagyon is netfüggők. Az amerikaiak után egyébként ők a másodikak a blogolásban.
18. Microsoft.com: Bill Gates vállalatának oldala. Van egy tudástár rovata, amelyhez segítségért fordulhatunk, ha problémánk van a komputerrel, de kritikusai szerint ez legalább annyira haszontalan, mint a személyi számítógépen a Help opció.
19. EBay.com: viszonylag régi szolgáltatás, amit talán senkinek nem kell bemutatni. Ezen az internetes piactéren bárki adhat-vehet nagyjából bármit, leginkább licitálás útján.
20. Fotolog.net: ahogy a nevéből is látszik, ez tulajdonképpen nem más, mint egy fotós blog, azaz egy internetes napló, ahol a főszerep a képeké. Elsősorban a dél-amerikaiak körében nagyon népszerű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik