Üzleti tippek

Összefogás a magyar márkákért

A hazai márkák erősítése érdekében szervez konferenciát a MindShare médiaügynökség és a Heti Válasz. Céljuk, hogy növekedjen a kis- és közepes méretű magyar vállalatok versenyképessége is.

Magyarok a piacon címmel szervez konferenciát nemsokára az egyik legnagyobb hazai médiaügynökség, a MindShare és a Heti Válasz hetilap.

Az elmúlt 17 év gazdaságpolitikája elsősorban a külföldi multicégek tevékenységének kedvezett – véli Somlói Zsolt, a MindShare ügyvezető igazgatója. Mint mondja: a hazai kis- és középvállalatok számára olyan esettanulmányok és pozitív példák szükségesek, amelyből világosan látszik, hogy az akár családi tulajdonban lévő cégek is komoly sikerekre képesek. Erre jó példa lehet a Szamos Marcipán vagy éppen a Café Reklám – mondja a szakember, aki szerint minden esély megvan arra, hogy a jövőben több hazai vállalkozás is a nyomdokaikba lépjen. Cél az is, hogy a nemzetközi márkákkal nemcsak határainkon belül, hanem külföldön is állni lehessen a versenyt.

A vezetői háttér adott, sok tehetséges fiatal dolgozik multinacionális társaságoknál, közülük pedig – amikor magas pozíciókba jutnak – egyre többen döntenek úgy, hogy inkább saját vállalkozást gründolnak.

Tudta-e?


A konferenciát október 10-én rendezik Budapesten, az Európa Congress Centerben.

A rendezvényen neves előadók, a politikai és az üzleti élet meghatározó szereplői, sikeres vállalatvezetők és ismert cégtulajdonosok keresik a választ arra, melyek az eredményes piaci szereplés feltételei, a márkaépítés fortélyai, s milyen üzleti stratégiákkal lehet megteremteni a gyors növekedés kedvező feltételeit. A szakmai napot Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter nyitja majd meg. Előadást tart többek közt Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke. Bepillantást ad vállalatának működésébe Béres József (Béres), Kürti Sándor (Kürt), valamint Zwack Sándor (Zwack Unicum). Rajtuk kívül felszólal az eseményen Neubauer Katalain (CBA), Tarsoly Csaba (Quaestor), Kovács László (Pick Szeged) és Kozák Ákos (GfK Hungária).

Az általuk elmondottakból a jelenlévők remélhetőleg hatékony megoldásokra, ötletekre kapnak tippeket, az országos méretű médiatámogatástól pedig azt remélik, hogy a konferencia tapasztalatai eljutnak az összes magyar tulajdonban lévő, magyar menedzsmentű társasághoz. A rendezők nem titkolt célja, hogy a sokszor elszigetelt, saját üzleti stratégiát folytató gazdasági társaságok, üzletemberek tudását közös álláspontra hozzák.
A kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítása azért is különösen fontos feladat, mert ezek a cégek jelentős szerepet töltenek be az ország gazdasági életében, az alkalmazottak mintegy 60 százalékát, a bruttó hozzáadott érték csaknem 40 százalékát állítják elő és az exportértékesítés közel 20 százaléka is nekik köszönhető – mondta a szakember.

A legtöbb cég a szolgáltatások területén tevékenykedik, ezt követi az ipar és a mezőgazdaság. A vállalkozások területi megoszlása az utóbbi években alig változott, nagy részük Budapesten és Pest megyében találhat. Az összes társas vállalkozás több mint 40 százaléka működik a fővárosban, míg az egyéni vállalkozásoknál ez az arány csak 20 százalék.

Somlói Zsolt jelezte, számukra új kihívást jelent részt venni az esemény szervezésében, hiszen ez az első konferencia, amelynek tető alá hozásában szerepet vállaltak. Igaz, nem idegen a médiaügynökségtől, hogy más területeken is kipróbálja magát: évek óta készítenek kreatívokat, valamint filmforgatásban is részt vesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik