Üzleti tippek

Második félidő

Az őszi szezon kezdetekor a Tv 2-nél rövid idő alatt több személyi változás is történt, az RTL Klubtól pedig egyes hírek szerint jövőre távozik a menedzsment egyik tagja.

Látja, ezért szeretem a főszerkesztőnket, mert olyan kérdéseket tud írni, amit én soha nem tudnék, legfeljebb a vezérigazgatónk tudna ilyen „jó” kérdéseket feltenni, de többet nem mondhatok, mert engem figyelnek – mondta Havas Henrik a Tv 2 reggeli műsorában, a Mokkában. Nem sokkal később kiderült: a fent elhangzott mondat miatt a műsorvezetőnek távoznia kell. Úgy tudjuk, Havas azon „rágott be”, hogy évek óta nem kapott saját műsort, és ezzel Várdy Zoltán, a Tv 2 vezérigazgatója sem kecsegtette. Havas elbocsátását a cég hivatalos közleményében a következővel indokolta: „az elmúlt időben tanúsított viselkedése és megnyilvánulásai nem illeszkednek a csatorna szellemiségéhez, műsorpolitikájához és hosszú távú terveihez”. Mindezt Várdy Zoltán egy interjúban azzal egészítette ki, hogy a kereskedelmi kollégák munkáját is megnehezítette Havas azzal, hogy a játékaiknál kekeckedve mutatta be a hirdetők ajándékait. Más kérdés, hogy a Mokka sikerének egyik kulcsa éppen Havas konfrontatív stílusa volt.

Értékesítési űr?

Tudta-e…?

A Mónika-show vezetője, Erdélyi Mónika gyereket vár, ám a műsor megy tovább, ugyanis előre leforgatják az idei adásokat. Szulák Andrea terhességére hivatkozva távozott a Tv 2-től, de az M1 Társulat című műsorában való feltűnése arra utal, hogy később sem tér vissza a csatornához.

A „Havas-ügy” másnapján jelentették be, hogy októbertől elhagyja a tévétársaságot Lóránt Gergely, a csatorna marketing- és PR-osztályvezetője is. A szakember ugyanakkor lapunknak elmondta, hogy a távozása és Havas-letiltás vagy a vezérigazgató-váltás között semmiféle kapcsolat nincs, egyszerűen hét év után váltani szeretne.

Pörgősen indult tehát a szeptember a Tv 2 háza táján. A csatorna bő egy hónapja kinevezett vezérigazgatójának vélhetően mindez most úgy kellett, mint púp a hátára.

Várdy kinevezésével együtt ugyanis megüresedett a televízió kereskedelmi igazgatói posztja, miközben kezdődnek a jövő évi médiatárgyalások. A vezérigazgatónak így szimultán az értékesítést is felügyelnie kell. Az új vezető megtalálásáig – a Tv 2 közleménye szerint – „az utóbbi öt év gyakorlatának megfelelően Sárosi István, a csatorna értékesítési vezetője felel az éves szpottárgyalások lebonyolításáért Várdy Zoltán háttértámogatása mellett”. Mindezt tetézi, hogy ősszel a kábeltársaságokkal is meg kellene egyezniük arról, hogy jövőre már fizessenek a csatorna műsorának továbbításáért.

Az RTL Klubnál ehhez képest csend és nyugalom honol, bár jövőre ott is változás várható a menedzsmentben. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a médiatárgyalások befejezése után, 2008. május-június táján távozik Steve Varcoe, a csatorna kereskedelmi igazgatója. A szakember 1999 óta tölti be ezt a posztot, pályáját a hírek szerint a médián kívül szeretné folytatni. Kérdésünkre az RTL Klubnál nem tudták megerősíteni a Varcoe távozásáról szóló értesülésünket.

Pörgős ősz

Amennyiben Tv 2 eseményeit figyelmen kívül hagyjuk, akkor is megállapítható, hogy az RTL Klub némileg nyugodtabban vághatott neki az őszi szezonnak. Az első fél évben nem volt számottevő bukásuk, a Tv 2-nél ugyanakkor a nagy dirrel-durral beharangozott saját gyártású produkciók láthatóan nem hozták a várt eredményeket (erről a Marketing&Média előző számában másként vélekedett Kereszty Gábor, a csatorna leköszönt vezérigazgatója).

Ahogy a lapunk 24. oldalán található nézettségi elemzésünkben is olvasható, a Tv 2 az idén előbb kezdte az őszi szezont, és ez – igaz, csak egy hétig, de – meg is hozta a gyümölcsét. Az Okosabb vagy, mint egy 5.-es? című vetélkedőjükből egyelőre nem lett húzóműsor, viszont a sorozataik közül több is sikeresnek bizonyult. A Jóban rosszban fixen csatornaátlag felett teljesít, de ugyanez mondható el a Doktor House-ról is, amelynek szeptember 5-i epizódja az elmúlt egy hónap legmagasabb nézettségét hozta a csatornának a 18–49 éves korosztály körében.

A Tv 2 saját gyártású műsorai közül ősszel folytatódik a Liptai Claudia-show, a Mi kérünk elnézést című kabaré és megújul az Activity, amelynek műsorvezetője Csiszár Jenő lesz. Új műsor jelentkezik majd Nagy fogyás címmel, Béres Alexandra és Schobert Norbert fitneszmogul vezetésével.

A RTL Klubon egyelőre nem tér vissza a Szombat esti láz, lesz viszont helyette egy Ki mit tud?-okat idéző műsor, a Csillag születik. A nyugdíjazott Legyen ön is milliomos! helyett jön a Pókerarc című napi vetélkedő, vélhetően a Szeress most! helyén, de még nem tudni, hogy pontosan mikortól. Az viszont már eldőlt, hogy szeptember utolsó péntekén tér vissza a Lost, igaz a Miami helyszínelők után, este 10-kor, mert a második évad nézettsége nem hozta a várt eredményt.

A Magyar Televízió a Megasztár jellegű műsorát már el is indította augusztus végén. A Társulat című műsorfolyamban az István a királyhoz keresnek belevaló amatőr énekeseket. Lesz az M1-en napi vetélkedő is, Örökös címmel, Gundel Takács Gábor vezetésével. A közszolgálati tévé magyar sorozattal is jelentkezik. A Tűzvonalban címet viselő krimi első epizódja nem is szerepelt rosszul – persze csak az M1 egyéb műsoraihoz képest – a 18–49 évesek öt százalékát kötötte le, s ezzel olyan műsorokat előzött meg házon belül, mint az Ötöslottó-sorsolás vagy a Csináljuk a fesztivált.

A Viasat 3 elsősorban amerikai sorozatokkal operál ezen az őszön is. Már látható volt az első része a Dirt – A hetilapnak, amely egy szenzációéhes bulvárlap mindennapjaiba enged betekintést. Az első adás 8,5 százalékos közönségaránya magasabb, mint a csatornaátlag. A Viasat újra harcba küldte a Jóbarátokat, a retró jegyében pedig a San Francisco utcáin című sorozatot. A „helyszínelők” márkanév annyira bejött a csatornának, hogy Az igazi helyszínelők címmel egy dokumentumsorozatot is indítanak. Saját gyártású műsorok terén folytatják a Lúzer FC által kikövezett utat: a Sofőrök című műsorban kis hazánk legügyetlenebb autóvezetőinek kínálnak 15 percnyi hírnevet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik