Üzleti tippek

Panaszkodnak a hülyézés miatt

Az elmúlt negyedévben felére csökkent az ORTT Panaszirodájára érkező panaszok száma, ugyanakkor furcsa bejelentések is érkeztek a testülethez.

Horváth Patrik, a Panaszbizottság soros elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy az idei második negyedévben összesen 53 panasz érkezett hozzájuk, ami jóval kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában érkezett 90 bejelentés. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta: az az időszak választások idejére esett, 2007 első negyedévében 83 panaszt kaptak.

Horváth a panaszokkal kapcsolatban kifejtette: a Media Markt nevű elektronikai áruházlánc „hülyézős” kampánya miatt 9 panasz érkezett. Mivel ezt a bizottság nem jogosult elbírálni, ezért a panaszokat az ORTT-hez továbbították.

Nagyon sokan pedig félreértették a Panaszbizottság szerepét – mondta az elnök. Húsvétkor ugyanis többen azt hihették, cenzori hivatalként működik a testület, mert már a műsorszámok adásbakerülése előtt megérkezett a bejelentés, mondván, hogy az sérti vallásos érzéseiket.

A bejelentések 15 esetben a Magyar Televízióval voltak kapcsolatosak, míg a TV2-t 10 esetben, a Magyar Rádiót pedig 9 esetben érte kritika. Újdonság, hogy a Keceli Városi TV három esetben adott okot panaszra. Egy panaszos a Magyar Rádió struktúraváltását kifogásolta, de a bizottság úgy vélte, nincs hatásköre ebben az ügyben dönteni.

A soros elnök arról is tájékoztatta lapunkat, hogy igyekezett következetes lenni, és folytatni az előző elnök gyakorlatát: eszerint az elnök nem utasítja el azon panaszokat, melyek nem felelnek meg az érintettség követelményének, hanem ennek megállapítását az eljáró tanácsoktól kéri.

A jövőben – az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően – a Panaszbizottságnál megszűnik az „egyéb” panasz kategóriája. Az ilyen ügyekben ugyanis a bizottság legfeljebb nyilatkozatot tesz, mint tették azt legutóbb a Petőfi Rádió kapcsán. Ez ellen azonban a bepanaszoltaknak nincs lehetőségük jogorvoslattal élni. Ez a gyakorlat szűnik meg a taláros testület döntése nyomán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik