Üzleti tippek

Kevés a hitel, szigorúak a pályázati feltételek

Nehezen teljesíthetők a vállalkozások növekedésével kapcsolatos pályázati elvárások, és legalább 25 millió forintnak kellene lennie a beruházási mikrohitelek felső határának – állítják a vállalkozások érdekvédői.

Mint arról korábban hírt adtunk, a kormányzat tervei szerint a mikrohitel programban 12 millió forint felső határig ötéves futamidővel új beruházási hitelkonstrukciót biztosítanak a kis- és közepes vállalkozásoknak. A pályázati kiírásokkal kapcsolatban a kormányzat folytatni kívánja azt a gyakorlatot, hogy a vállalkozásoknak vállalniuk kell árbevételük dinamikus növelését.


Akadhatnak vállalkozások, amelyek eszközigényét a 12 millió forintos hitelkeret is kielégíti, azonban a 25 milliós felső határ jóval szerencsésebb lett volna. A kamara javaslata a Széchenyi-kártyára alapozott, 25 millió forintos felső határú beruházási hitel volt – mondta a FigyelőNet kérdésre Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára. Lőrince Péter, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének főtanácsadója szerint is legalább 25 millió forintnak kellene lennie a beruházási hitel felső határának.


Előírt növekedés


Az érdekvédők abban is egyetértettek, hogy nehezen lehet megfelelni azon pályázati követelményeknek, amelyekben árbevételük növelését írják elő a pályázó vállalkozóknak. Az MKIK főtitkára szerint ezeknek a követelményeknek csak az innovatív jellegű területeken tevékenykedő cégek tudnak eséllyel megfelelni. Lőrince Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozóknak több évre előre vállalniuk kell a magas, 8-15 százalékos árbevétel-növelést, bár ez a vállalás az idén reálértéken (ha az infláció torzító hatásától eltekintünk) legfeljebb hatszázalékos árbevétel-növelést jelent, az infláció csökkenésével később magasabb reálértékű árbevétel-növekedést kell a vállalkozónak elérnie. Lőrince Péter emlékeztetett arra is, hogy a kkv-k többsége nem exportál, így csak szerény mértékű belföldi növekedésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik