Üzleti tippek

Milliárdok elosztására várnak javaslatokat

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) társadalmi egyeztetésre bocsátott húsz, júliusban induló pályázati konstrukciót, az ügynökség a pályázatok összefoglalóit honlapján is közzé teszi - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal az MTI-t.

Az ügynökség elsősorban olyan szervezetek és intézmények véleményére számít, amelyek hitelesen képviselik az adott szakterületet, társadalmi csoportot, vagy területi egységet. Az NFÜ honlapján megadott címen bárki javaslattal élhet, vagy véleményt mondhat. A július közepén meghirdetésre kerülő pályázatok a gazdaságfejlesztést és a területi kiegyenlítődést szolgálják.


Milliárdok vállalkozás-, és területfejlesztésre

Mindkét célnak eleget kíván tenni az a tervezett kiírás, amelynek keretében költségeik 30 százalékáig összesen 3,3 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások komplex technológiai beruházásai. Ennek az a feltétele, hogy a támogatott beruházás teremtsen munkalehetőséget a térségben, és járuljon hozzá annak felzárkózásához. További fontos prioritás a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe történő bekapcsolódás elősegítése, ezért az unió átlagos fejlettségét el nem érő, úgynevezett konvergencia régiókban 2,2 milliárd forintra pályázhatnak nemzetközi szolgáltató központok létrehozására, illetve fejlesztésére. A keretösszeg 5-8 regionális szolgáltató központ forrásigényét elégítheti ki szintén 30 százalékos támogatási szint mellett.

Az NFÜ szerint a gazdaságfejlesztési program júliusi pályázati kiírásai 1,6 milliárd forinttal támogatják a vállalati folyamatmenedzsment hatékonyságának növelését szolgáló informatikai fejlesztéseket, míg e-kereskedelemre és egyéb e-szolgáltatások bevezetésére 1,3 milliárd forint uniós forrást igényelhetnek gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, gazdasági kamarák és egyéb vállalkozási érdekképviseletek. Mindkét pályázat esetében 3-20 millió forint támogatás igényelhető, és a költségek legfeljebb 50 százaléka lesz támogatható.


A hazai kis- és középvállalatok (kkv-k) csak nehezen tudnak megfelelni az unió és a nemzetközi standardok minőségi követelményeinek, ezért 1 milliárd forint összegű keret nyílik meg azért, hogy támogassa a minőség-, környezet és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetését.

Az ismertetett öt konstrukciót úgynevezett tükörpályázat formájában hirdetik meg Magyarország legfejlettebb régiójában, Közép-Magyarországon is, mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő forrást biztosítva a vállalkozóknak a 2007/2008-as két éves időszakra.


Közlekedési beruházások

Az országban folytatódik a kerékpárút- hálózat fejlesztési program. A júliusi pályázati körben az észak-alföldi, a nyugat-dunántúli, a közép-magyarországi és a közép-dunántúli régiókból pályázhatnak erre a célra. A konstrukciók az adott régió kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának kialakítására és bővítésére irányulnak, új és meglévő elemek hálózatba szervezésével. Ezen kívül lehetővé teszik a kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó létesítmények kiépítését is, például biztonságos fedett tárolók, kölcsönzők és szervizek létesítését.

A fogyatékkal élő emberek életminőségének javítása és az önkormányzati felelősségi körbe tartozó közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása érdekében újabb akadálymentesítési beruházásokra nyílik lehetőség Dél-Alföldön, Közép-Magyarországon és a dél-dunántúli régióban.

A budapesti agglomerációhoz tartozó települések, valamint a főváros külső városrészei sok esetben nem rendelkeznek minőségű úthálózattal. Indokolt ezeken a településeken a belterületi földutak állandó burkolattal való ellátása és a kiegészítő infrastruktúra kiépítése. A közúthálózat fejlesztése, az átmenő forgalom enyhítése, a levegő- és zajszennyezés csökkenése hozzájárul az érintett települések lakói életminőségének javításához. Az érintett közép-magyarországi régió önkormányzatai a problémákhoz mérten jelentős beruházásokra kapnak lehetőséget a regionális operatív program keretéből.

Észak-Alföldön a közszolgáltatások könnyebb és gyorsabb eléréséhez szükséges a települések közötti hiányzó közúti szakaszok kiépítése, ennek megvalósításához nyújthat segítséget az önkormányzatoknak a júliusi pályázati kiírás.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik