Üzleti tippek

Különös szülinapi ajándék Baló Györgynek

Egész oldalas hirdetésben köszöntik a Népszabadságban a hatvanéves televíziós szakembert, Baló Györgyöt.

A csütörtöki Népszabadság 13. oldalán egy felsorolás található, amely Baló György műsorait tartalmazza a Hírháttértől, Napzártától, Stúdiótól A szólás szabadságáig és a választási műsorokig. A lap alján csak annyi olvasható: „Baló. Hatvan. Köszönjük.”

A hirdetés feladójáról nem tudni sokat, a lapon csak annyi olvasható, hogy fans & friends, azaz rajongók és barátok. A Magyar Televízió sajtóosztálya kérdésünkre cáfolta, hogy a közszolgálati televízió állna a több mint egymilliós hirdetés hátterében. Mint elmondták, amennyiben ők rendelték volna meg, nyilván szerepelne a MTV is a köszöntő oldalon.

Baló György 1947. június 14-én született Budapesten. 1970-től, kisebb megszakításokkal a Magyar Televíziónál dolgozik. Először a Híradónál volt gyakornok, majd szerkesztő és műsorvezető. 1975–1988 között a külpolitikai szerkesztőség munkatársa, később a szerkesztőség helyettes vezetője. A Panoráma című műsor egyik szerkesztője és műsorvezetője. Ezt követően több televíziós produkcióban lát el műsorvezetői feladatokat, többek között a Stúdióban, a Hírháttérben és olimpiai közvetítésekben. 1989–90-ig az MTV2 igazgatója, és a Napzárta napi főszerkesztője. Az 1990-es, a 2002-es és a 2006-os választási kampány televíziós közvetítésének főszerkesztője és műsorvezetője. 2002-től az MTV kulturális igazgatója.

Baló György a köztévé utóbbi két pályázatán a csatorna elnöki posztjára is pályázott, azonban sikertelenül. Mindkét alkalommal megkapta a kuratórium elnökségének legtöbb szavazatát, de ez a támogatás egyszer sem bizonyult elegendőnek a poszt elnyeréséhez.

1997-től 2000-ig az országos kereskedelmi televíziós frekvenciákra kiírt pályázaton induló Első Magyar Kereskedelmi Televízió Rt. (Írisz TV) vezérigazgatója, amely – bár sokak szerint a legjobb pályázatot adta be – végül alulmaradt a TV2-vel és az RTL Klubbal szemben.

Idén áprilistól Baló György vezeti a Magyar Televízió vasárnapi politikai háttérműsorát, a Friderikusz Sándor által indított A szólás szabadságát, e mellett a Kedd 21 című tematikus közéleti-politikai show-műsorban is láthatjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik