Marad a bizonytalanság

Vállalkozóként mindenki tisztában van azzal, hogy az adórendszer kiszámíthatósága az üzleti tervezés fontos eleme. Az utóbbi időben ezzel a tényezővel nem lehetett megbízhatóan számolni. Az elvárt adó eltörlése persze inkább szerencsés, mintsem bosszantó fejlemény, de már a megalkotása is zavart okozott a vállalkozóknál. Nehezen egyeztethető ugyanis össze a gazdálkodás menetével (egy vállalkozás és terméke, illetve szolgáltatása életútjával), mert nem a tényleges éves eredményt akarta adóztatni, hanem egy minimálisan feltételezett eredményt.

Márpedig egy vállalkozás a törvényben elismert szituációkon túl is lehet ténylegesen veszteséges. A kidolgozott törvény alapján a látszat az, hogy a kormány véleménye szerint a magyar vállalkozók lényeges többsége eltitkolja elért eredményét. Ez így magában csak feltételezés. Arról nem is beszélve, hogy az adótervezés nemzetközileg is elfogadott gazdálkodási kategória, törvényes és széles körben alkalmazott eszköz.

Kapkod a kormány

„Az elvárt adót megvizsgálva rögtön látszik, hogy itt valami nagyon nem stimmel: fogalom szerint a közt megillető adó a ténylegesen megszerzett jövedelmet terheli, márpedig, ha nincs jövedelem, akkor fogalmilag nem lehet adóról beszélni – mondja dr. Szirmai Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézete Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának igazgatója. – Ha már a jogszerűséggel is gond van, akkor nem lehet elfogadható adómértéket megállapítani; kérdéses lesz, hogy kinek és milyen esetben kell fizetnie. Ez különben nehezíti a végrehajtást is. Hatékonyabb lenne érdekeltséget teremteni, hogy a vállalkozásoknak érdekükben álljon adóalapot kimutatni. Például a kapott támogatásokat olyan kamatos költséggel kiadni, hogy a kamatot lehessen levonni az adóalapból.”

A kihirdetett alkotmányossági akadályokon kívül egyszerűen is belátható, hogy a nyereség elvárt szintjének adóztatása nem illeszkedik a magyar adószabályok egyébként is bonyolult struktúrájába. Ha szétnézünk más országok adórendszerében, akkor megfigyelhető ugyan, hogy léteznek olyan államok, ahol van lehetőség „alkut kötni” az adóhatósággal hasonló adóra, de ezzel mentesülhetünk is az egyébként sokszor igen összetett adminisztratív teendők és egyéb elvonások alól. (Gondolhatunk itt a magyar evára is.) Ilyenkor egy vállalkozásnak leginkább az egyszerűség a vonzó a módszerben. A magyar példánál azonban nincs szó erről: a vállalkozó csak egy újabb adót lát az amúgy is vaskos befizetések mellett.

A minél alacsonyabb adóterhek struktúrájának kialakításával kapcsolatban nem kell azt hinni, hogy jellegzetesen magyar kkv-kérdéskörről van szó. A piacok átjárhatósága és a megfizethető szakértői árak miatt már nemcsak a multinacionális cégek kiváltsága az adótervezés: a kis- és középvállalkozások előtt is megnyílt a kapu, fejtörést okozva más kormányoknak is.
Az államok pedig „versenyben vannak” az adóbevételekért. Nem csak arról van szó természetesen, hogy melyik állam tudja a legalacsonyabb adókulcsot kínálni, hanem arról is, hogy melyik tud stabil, versenyképes és adó szempontjából alacsony kockázatú környezetet teremteni a cégeknek. A kapkodva megírt törvények és a gyakori (akár éven belüli) változások például nem erre mutatnak. „Az elvárt adó az adócsökkentési ígéretek és a felső áfakulcs csökkentése után jött” – emlékeztet Szirmai Péter.

Vállalkozásgyengítés

Az előírás szerint az elvárt adóra vonatkozó rendelkezéseket nem kellett volna alkalmazni néhány kivételes esetben: az újonnan alakult vállalkozásoknak az első évben, a legalább 25 százalékos árbevétel-csökkenést regisztráltaknak, valamint az elemi kárral sújtott cégeknek. Ez elég szűk körű lehatárolás.

Mindenki tudja például, hogy az újonnan alakult cégek nem feltétlenül jönnek egyenesbe az első évben – akár több év is szükséges lehet ahhoz, hogy a működés átforduljon nyereségbe. Különösen a nagy eszközberuházást igénylő vállalkozásoknál fordulhat az elő (például a finanszírozás miatt), hogy az első évek veszteségesen zárulnak, de egy szolgáltatónak is idő kell ahhoz, hogy a tudásba fektetett pénze megtérüljön.

Egy ilyen típusú adóval nem a ténylegesen keletkezett jövedelmet terheli az állam, a vélelemmel megfoghatatlan tartalmú terhet ró a vállalkozásokra. Nem úgy látszik, mintha a kormányzat hozzájárulna ahhoz, hogy a magyar vállalkozások erőre kapjanak, inkább jelentősen csökken a versenyképességük.

Az újonnan alapított vállalkozásokhoz hasonló szituáció alakulhat ki akkor is, ha egy, már korábban nyereséges cég új terméket vagy szolgáltatást vezet be, illetve bővíti vagy lecseréli kínálatát, profilját. Mind a termékeknek, mind pedig a szolgáltatásoknak megvan a maguk életútja, ezalatt a nyereség nem egyenletesen oszlik el, nem csak az induló cégnél lehet tehát veszteség. De a nyereséget befolyásolhatja számos egyéb környezeti tényező változása is (erőforrás-ellátottság, technológia). A piaci bevezetés bizonytalanságából fakadó kockázatot a vállalkozásnak kell vállalnia, ezt sem segíti a kiszámíthatatlan és érthetetlen adóközeg.

Visszavett támogatás

Az indulókon kívül a forgalmukban visszaesett vállalkozásokat is mentesítette volna a törvény. A kedvezményhez előírt jelentős (legalább 25 százalékos) árbevétel-visszaesés ténylegesen jelezheti a nyereségességi problémát, de nem feltétlenül, és nem csak ez. Hiába marad például nagyságrendileg változatlan az árbevétel, ha a költségek és a ráfordítások jelentősen megnövekednek. A mérlegnek ezt az oldalát így nem vette figyelembe a törvény.

Az eltörölt elvárt adó a társasági adó alapjával szemben támasztott minimumkövetelményt: el kellett érnie az eladott áruk beszerzési értékével és a külföldi telephely bevételével csökkentett adóévi összes bevétel 2 százalékát. Mivel maga a társasági adóról szóló törvény is tartalmaz adóalap-csökkentő (és -növelő) tételeket, a piaci lehetőségek mellett nyereséges vállalkozás adóalapja is lehet kevesebb az előírtnál. Pedig a módosító tételek mint kedvezmények pontosan a kis- és középvállalkozások támogatását szolgálják. Az elvárt adóval ezt visszavették volna.