Üzleti tippek

Kóka: adóreformcsomagot kapnak a vállalkozások

A kis- és középvállalkozásokat sújtó adó- és járulékrendszer átalakítása érdekében az idén adóreformcsomagot készít a kormány – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.

A miniszter szavai szerint a konvergenciaprogram tiszteletben tartása mellett úgy próbálják a magyarországi adórendszert átalakítani, hogy szélesebb bázison tudjanak adót szedni, az adórendszer jobban támogassa a növekedést és a versenyképességet, járuljon hozzá a foglalkoztatottság növekedéséhez.

Cél, hogy a módosítás csökkentse az élőmunka terheit. Koalíciós egyeztetés folyik arról, hogy az ingatlant, illetve a vagyont terhelő adók bevezetése egy adóreform-koncepción belül valósuljon meg, önmagában az egyes részeket nem szeretnék megváltoztatni – mondta a miniszter.


A miniszter több felmérésre hivatkozva elmondta: a vállalkozások problémái alapján az adó- és járulékterhek csökkentése mellett javítani kell az üzleti környezet kiszámíthatóságát, mérsékelni kell a jogi és adminisztrációs terheket és javítani szükséges a finanszírozhatóságot. „Ezekre a kérdésekre kíván választ adni a kormány” – jegyezte meg Kóka János.


A kormány új kis- és középvállalkozás-fejlesztési koncepciója 2007-től 2013-ig szól. Ezt az indokolja, hogy az EU következő 7 éves ciklusában közvetlenül 1000 milliárd, közvetetten 3000-4000 milliárd forint jut vállalkozások fejlesztésére.


A Széchenyi Kártya konstrukcióban kihelyezett hitel összege mára eléri a 100 milliárd forintot és 22 500 vállalkozó finanszírozási képességét javították ilyen módon. Hozzátette: a kamattámogatás és közvetlen állami beavatkozás helyett a kockázatmegosztást és az állami garancia intézményét tartja a kormány a legmegfelelőbbnek.


Vállalkozásfejlesztésre jelenleg a mikrohitel alapban 14 milliárd forint áll rendelkezésre, a Széchenyi Kártya évente 100-120 milliárd forint hitel kihelyezését teszi lehetővé, a Sikeres Magyarországért vállalkozásfejlesztési program 330 milliárd forintos kihelyezett, illetve kihelyezhető tőkeállománnyal bír, 80 milliárd forint állami tőkeforrás áll a kisvállalkozások rendelkezésére.


Kóka János szavai szerint 70 milliárd forint állami segítséggel 1700 milliárd forintnyi kedvezményes és/vagy államilag garantált hitelt helyezhetnek ki vállalkozásokhoz.


Valamennyi olyan korábbi program, amely elsősorban kamattámogatásra épült, kivezetésre kerül. Példaként említette, hogy a Széchenyi Kártya kamattámogatása folyamatosan csökken. Hasonló a helyzet a Lánchíd Faktoring programmal, amelyet kivezetnek, és helyébe más, az unió által támogatott programok lépnek.


A Gazdaságfejlesztési Operatív Programban a prioritásokra 2007 és 2013 között 564 milliárd forint, a kkv-at fejlesztő pénzügyi eszközök keretében pedig 168,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezen belül kutatás-fejlesztésre több mint 250 milliárd forintot, vállalkozások komplex fejlesztésére 220 milliárd forintot, modern üzleti környezet erősítésére közel 90 milliárd forintot különítettek el.


Kóka János közölte: a Magyar Fejlesztési Bankon belül létrehozták a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-t, amelyen belül megvalósul az egyablakos rendszer az uniós vállalkozásfejlesztési forrásokkal összefüggésben.


Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: nem szükséges további állami garanciát adni az Alföldi Koncessziós Autópálya opciójának lehívása esetében. Hozzátette: ezen eszköz értékesítésében gondolkoznak. Cél, hogy maximalizálják az állami bevételt.


„Az M5-ös autópályát nem államosítani szeretnénk, hanem értékesíteni” – közölte Kóka János. Az infrastrukturális állami beruházások finanszírozásánál az infrastruktúra vagyoni értéke és a hasznosításából származó bevételszerzési lehetőség áll garanciaként a finanszírozás mögött és nem költségvetési közvetlen kezességvállalás – mondta.


A miniszter hozzátette: minél hamarabb szeretnék eladni, lehetőleg még az idén, de ennél fontosabb, hogy maximalizálják a bevételt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik