Üzleti tippek

Törvényes határ fölött az MTV

Nem tervez veszteséget erre az évre az MTV Zrt. A társaság fennállása óta először haladta meg a jegyzett tőke a törvényes minimumot.

A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége után a civil delegáltakból álló testület is jóváhagyta az MTV idei üzleti tervét, amely kis eredménnyel kalkulál 2007-re.

A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma mai ülésén elfogadta az MTV idei üzleti tervének fő összegeit. A társadalmi szervezetek küldötteivel kiegészült testület azt követően mondott igent, hogy három hete, január 23-án a parlamenti pártok delegáltjaiból álló kuratóriumi elnökség már jóváhagyta az MTV 2007-es üzleti tervének sarokszámait.

A kuratórium előtt Rudi Zoltán, az MTV elnöke kijelentette: a közszolgálati médiavállalat az idén sem „lazítja fel” az elmúlt években bevezetett szoros gazdálkodását, szigorúan fogja az adóforintokat. A Magyar Televízió így – miként 2005-ben és 2006-ban – az idén sem lesz veszteséges, sőt kis eredménnyel is kalkulál. A vállalat jegyzett tőkéje – a részvénytársasággá alakulás óta először – 2006 végére már meghaladta a törvényes működéshez szükséges értéket.

Pozsgai Vince könyvvizsgáló szerint az MTV menedzsmentjének üzleti terve biztató alapot ad és megfelelő forgatókönyv a kiegyensúlyozott gazdálkodáshoz, követi a szokásos televíziós szakmai standardokat – áll a köztelevízió közleményében.

A most jóváhagyott üzleti terv értelmében a Magyar Televízió a tavalyihoz képest 2007-ben többet költ minőségi közszolgálati műsorok készítésére, továbbá műszaki fejlesztésre, beruházásokra. Ez utóbbiakra azért fordít nagyobb összeget az MTV, mert az idén elkezdődik az óbudai gyártóbázis megépítése, továbbá a felkészülés a digitális átállásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik