Üzleti tippek

Kampány indul a vizitdíjról

Ma indult a Miniszterelnöki Hivatal és az Egészségügyi Minisztérium közös tájékoztató akciója a vizitdíj bevezetéséről.

A március 4-éig tartó kampány célja, hogy tájékoztatást adjon a hálapénz visszaszorítását és a magánfelelősség megjelenítését célzó vizitdíj fizetésével kapcsolatos tudnivalókról – áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében.

A tájékoztató kampány három hétig, február 13-ától március 4-éig tart. Ez alatt a nagyobb országos rádiócsatornákon, valamint az országos és megyei napilapokban is jelennek meg hirdetések.

A vizitdíj bevezetésével kapcsolatban tájékoztató kiadvány is készül több mint 4 millió példányban. A kiadvány február utolsó, március első napjaiban kerül a levélszekrényekbe.

Az Egészségügyi Minisztérium 23 kórházban állít fel információs pontot, ahol az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egy-egy kollégája segít a betegeknek a vizitdíjjal kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Az ő munkájuk szintén a mai napon veszi kezdetét, és minden hétköznap 8 és 16 óra között állnak a betegek rendelkezésére.

Az összes háziorvosi rendelőbe, járóbeteg-szakellátási helyre és kórházba is plakátokat juttat el az ÁNTSZ. A háromféle plakát mindegyikéből nyolcezer példányt készített az Egészségügyi Minisztérium. A házorvosok tájékoztatását szolgálja az a hétezer kiadvány, amit az Országos Alapellátási Intézet készített.

A kampány költségeit a Miniszterelnöki Hivatal és az Egészségügyi Minisztérium közösen állja. A kampány tervezett összköltsége mintegy nettó 220 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik