Üzleti tippek

81 újságírót öltek meg idén

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet és a Nemzetközi Újságíró-szövetség (FIJ) vasárnap közreadott kimutatása szerint az elmúlt év a legszomorúbb mérlegű esztendők közé tartozik.

Hivatása gyakorlása közben 2006-ban 81 kollégájuk vesztette életét 21 országban. Ennél több újságíró utoljára 1994-ben halt erőszakos halált (akkor 103 volt a számuk). Az idei veszteség mintegy húsz százalékkal haladja meg a tavalyit: akkor 63 tudósítót öltek meg munkája során.

A halottak mellett 56 újságírót raboltak el munkavégzés közben, túlnyomó részüket Irakban és a gázai övezetben. A megölt tudósítók mellett 32 munkatársuk – gépkocsivezetők, tolmácsok, műszakisok – is életét vesztette tavaly, derül ki a párizsi székhelyű RSF adataiból.


Az újságíró szakma történelmének legvéresebb, legtöbb halálos áldozatot követelő éve volt 2006 – állítja a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Újságíró-szövetség (FIJ). A szervezet vasárnapi közleménye szerint ebben az esztendőben 155 újságíró és médiamunkatárs vesztette életét gyilkosságokban, illetve megmagyarázhatatlan körülmények között, míg további 22 ember hivatása gyakorlása közben szenvedett halálos balesetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik