Üzleti tippek

Rádiót indít a Hír TV és a Magyar Nemzet

A Vasárnapi Újságtól érkezik a főszerkesztő a tavasztól a 100,3-as frekvencián sugárzó rádióhoz.

Rádiót indít a Hír TV és a Magyar Nemzet, illetve a mögöttük álló tulajdonosi kör – közölte csütörtöki számában a Népszabadság. A lap értesülése szerint a rádió indítását az teszi lehetővé, hogy megvették a Lánchíd Rádió Kft.-t, amely a médiahatóság pályázatán szeptemberben elnyerte a fővárosi 100,3-as frekvenciát. A Lánchíd az ORTT pályázatán hat aspiránst előzött meg – emlékeztetett a lap. Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet és a Hír TV első embere az újság értesülését megerősítve elmondta: a készülő rádió új tulajdonosai a Magyar Nemzet, a Hír TV, Töröcskei István, a Hír TV tulajdonosa, a Pro Aurum, amely szintén a Hír TV tulajdonosa, valamint ő maga.

Az adó valamikor tavasszal indul, főszerkesztője Belénessy Csaba lesz, aki eddig a Magyar Rádióban a Vasárnapi Újságot vezette. A Lánchíd Rádió készítésében részt vesznek majd a Hír TV hangjai csakúgy, mint a tévé és a Magyar Nemzet szerkesztői is.

Arra a kérdésre, hogy miért vettek rádiót, Liszkay azt mondta: adódott egy lehetőség, osztottak-szoroztak, végül arra jutottak, hogy a portfóliójukat tovább erősítheti egy rádió is. A Kulturális Közlönyben december közepén jelent meg a Lánchíd Rádió műsor-szolgáltatási szabályzata. Eszerint a közműsor-szolgáltató 24 órás műsorfolyamot sugároz majd, amelynek több mint a fele közszolgálati lesz, és hitet tettek a pártatlan, kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás mellett is. Ezt még a régi tulajdonosok készítették.

A Népszabadság meglehetősen sajátosnak nevezi az ORTT-pályázatán alkalmazott pontozást. A Lánchíd a maximális öt pontot kapta például a műsortervre, miközben az összes többi pályázó ebben minimális érdemjegyet ért el. Az a Jazz Rádió is, amelyik ugyanezen a napon elnyert az ORTT-nél egy másik frekvenciát, a 90,9-est, ott maximális pontot kapva a műsortervre.

A Lánchíd indult ezen is, egy pontot kapva. A Lánchíd tapasztalatra is két pontot kapott, dupla annyit, mint bárki más, köztük például a már működő Magyar Katolikus Rádió.

Az újság nem tudta meg, hogy kinek a tapasztalatát értékelte nagyra az ORTT, mindenesetre a Lánchíd Rádiót ketten jegyezték, Ricsán Kornél Kőbányáról és Vigh Mihály Vácról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik