Üzleti tippek

Vállalkozói falu épül a Pécsi Ipari Parkban

Vállalkozói falu alapkövét helyezték el kedden Pécsett az Ipari Parkban. Brányi Endre, a Pécsi Ipari Park Zrt. vezérigazgatója elmondta: a vállalkozói falu kisvállalkozói igények alapján jött létre, ugyanis számtalanszor kerestek náluk területet olyan, ötnél kisebb létszámú cégek, akik szerettek volna a városból kitelepülni.

Kisméretű, 1000 négyzetméteres területet, vagy 100 négyzetméter alapterületű műhelyt nem tudtak nekik felajánlani, egy kisvállalkozásnak pedig jelentős teher, ha saját erőből kell a 60-80 millióba kerülő telephelyét felépíteni.

A vállalkozói falut az ipari parkban rendelkezésre álló 8-9 ezer négyzetméternyi területen alakítják ki több ütemben. A tervek szerint 12 csarnokot építenek fel, amelyekben 200 négyzetmétertől egészen 2 ezer négyzetméterig alakítanak ki műhelyeket, az egyedi igények figyelembevételével.

A vezérigazgató közölte: a projekt első ütemében egy 2600 négyzetméteres ipari csarnok épül fel, a kiszolgáló egységekkel együtt, amelyben hat-tíz vállalkozás kaphat helyet. A 400-600 négyzetméter alapterületű műhelyek 30-40 százalékára már megkötötték az előszerződéseket.

A 300-350 millió forintba kerülő beruházás a GVOP pályázaton elnyert 131 millió forint vissza nem térítendő támogatás, valamint saját forrás felhasználásával valósul meg. Az ipari csarnok 2007 júniusára készül el.

A pécsi ipari park 147 hektáron terül el, ebből 126 hektár a beépíthető terület. A rendelkezésre álló ipari telkek 80-85 százalékát már értékesítették. Az ipari parkban közel negyven vállalkozás működik, amelyek több mint 2000 dolgozót foglalkoztatnak. Jelenleg is több nagy beruházás folyik, egyebek között itt épül a 450-500 megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztató Agóra Kft. új 3000 négyzetméteres üzemcsarnoka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik