Üzleti tippek

Indul a karácsonyi haknibajnokság

Sztárokkal és különleges programokkal készülnek a rendezvényszervezők a céges karácsonyi partikra, amelyekre a megrendelők akár több tízmillió forintot is hajlandóak költeni.

Plázává alakítja egy karácsonyi parti erejéig a Magyar Nemzeti Galéria több szintjét a Roxer Event&More, miután egyik fő ügyfele vevő volt a rendezvényszervező cég nem mindennapi ötletére. A bevásárlóközpont hangulatát felidéző Trend Palace-ban különféle üzletek és programok kapnak majd helyet. Lesz például „fotós bolt”, ahol a mobiltelefonnal készített képeket lehet előhívni, a „lakásdesign üzletben” pedig kézműves foglalkozásra invitálják a megrendelő cég vállalkozó szellemű alkalmazottait. Továbbá kialakítanak ingatlanközvetítő irodát, virágüzletet, kávézót és étteremet is, hogy csak néhányat említsünk a majdan látogatható helyiségekből.

Harmincmilliós parti

Az ötleten múlhat a siker


Forrás: Extreme Rendezvényügynökség, TNS Hungary, 2006. március
– A rendezvénytende-rek esetében az ötletek megvalósít- hatósága a legfontosabb szempont, ezt követi a kreativitás és a költséghatékonyság.
– A megkérdezett cégek túlnyomó többsége – 78,6 százaléka – szervezett 2005-ben dolgozói karácsonyi partit. Ügyfélpartit és szakmai konferenciát a társaságok 59 százaléka rendezett, míg családi napra 41, sportnapra pedig 27 százalék fordított pénzt és energiát.
– A cég éves eseménymarketingjét az esetek több mint felében a marketingosztály tervezi.
– A vállalatok több mint negyede egyáltalán nem vesz igénybe ügynökségi segítséget. Nagyobb, komplexebb rendezvény megszervezésekor a megkérdezettek 66 százaléka fordul rendezvényügy-nökséghez.
– A cégek több mint felénél jellemző az ügynökségek tendereztetése, és csupán kis százalékuknak van bevált ügynöksége.
– Az eseménymarketingre fordított büdzsé az esetek többségében 25 millió forint felett alakult. A válaszadók teljes marketingköltségük átlagosan 27 százalékát költötték rendezvényekre 2005-ben.
A legdrágább fellépők
(ezer forint)
Popzenekar
Bikini 490
Popénekesek
Oláh Ibolya 465
Humoristák
Bagi–Nacsa 265
Mulatós Pop
Bódi Guszti 260
Operett–Musical
Illányi Katica 175
Kiegészítő produkciók
Norbi 260
Forrás: Humorszerviz Műsoriroda

Mivel év vége felé rengeteg a rendezvény, az egyedi élmény és a siker érdekében különlegesebbnél különlegesebb megoldásokkal állnak elő a cégek, ügynökségek. A klasszikus karácsonyi parti tehát már nem dívik, mégis lényeges, hogy a rendezvény megőrizze az ünnep szellemiségét. „Legalább ugyanennyire fontos a koncepció, mert a megrendelőknek egyre inkább a komplex, tematikus rendezvényekre van igényük” – magyarázza Doktorits N. Judit, a Sanoma Budapest Zrt. rendezvényszervező menedzsere.

Ötven-hatvan fős létszám alatt továbbra is jellemző, hogy a cégek étterembe viszik a meghívottakat, hiszen így a helyszín, az étkeztetés, a dekoráció, a hangtechnika, zene is elintézhető egy kalap alatt, ráadásul általában ez a legolcsóbb megoldás – jelezte Póta Szabolcs, a Gála Party Service ügyvezetője. A rendezvényszervező cégek, ügynökségek által szervezett karácsonyi vagy év végi partik vendégszáma jellemzően 60 és kétezer fő között mozog. Az utóbbi esetben igencsak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a megrendelőnek, hiszen ez már az a kategória, amelyért 20–30 millió forintot kell fizetni. „Egy valamire való rendezvényen egy vendég ellátása körülbelül 15 ezer forintba kerül. Ha azonban a partit vidéken rendezik, ahol szállást is kell fizetni a meghívottaknak, és esetleg egy külföldi sztárvendég is szerepel a programban, akkor az egy főre jutó költés elérheti akár az 50 ezer forintot is, de a határ a csillagos ég” – szemlélteti Rókusfalvy Gábor, a Roxer Event&More ügyvezetője, hogy mi mindentől függhet az eseményre fordított összeg nagysága.

Gyár és diszkó

Míg régebben a vállalat ebédlőjében (jobb esetben aulájában) sebtében felállított karácsonyfa és az alatta álló, beszédet rögtönző főnök egyenlő volt a céges karácsonnyal, addig ma már hónapokkal korábban elkezdik a rendezvényszervezők a felkészülést az év végi eseményekre. Aki későn ébred, az könnyen hoppon maradhat, mert október közepe után már gyakorlatilag lehetetlen helyszín találni – főleg, ha több száz fős vendégsereget szeretne elhelyezni. Pedig az elmúlt évek tapasztalatait látva úgy tűnik, a bulik helyszínének kiválasztásakor a fantázia és a lehetőségek nem ismernek határokat. Ilyenkor nemcsak a rendezvény- és sportcsarnokok, az éttermek és diszkók telnek meg, hanem egyre felkapottabbak a múzeumok is, és gyakori, hogy épülő irodaházakban, gyárépületekben vagy éppen víztározónál szórakoznak a meghívottak. „Télen nehezebb extrém helyszínekre vinni rendezvényeket, külön kihívás az infrastruktúráról gondoskodni, arról már nem is szólva, hogy ez a költségeket is jelentősen növeli” – magyarázza Radácsi Pál, a Multeam Rendezvényügynökség produkciós vezetője. Ennek ellenére sokan vállalják a kockázatot, több megkérdezett cég is a budai vár oroszlános udvarában felállított átlátszó sátorban rendezi meg az évzáró partit.

Sztárfolyam

Bár a karácsonyi parti szervezésekor a megrendelő részéről általában követelmény, hogy az eseményt áthassa az ünnepi hangulat, Rókusfalvy Gábor szerint ez nem akadálya annak, hogy a szervezők különféle alternatív programokkal rukkoljanak elő. Nem ritka, hogy az érkező vendégeket lézershow vagy tűzzsonglőrök fogadják, és népszerűek a kvízszerű játékok, csakúgy, mint a karaoke. „Olcsó, ámde sokszor annál szórakoztatóbb a műsor, ha a cég dolgozói készülnek valamilyen műsorral, pláne, ha a játszmába a felső vezetés is beszáll” – vélekedik Doktorits N. Judit. Előfordul, hogy igény van biliárdra, csocsóra, kitelepített kaszinóra, esetleg bűvészre, karikaturistára vagy jósnőre. És persze nem hiányozhatnak a rendezvényekről az ismert fellépők sem: a humoristák, énekesek, zenekarok. „Mivel az embereknek általában nincs már türelmük az egész estés produkciókhoz, a sztárvendégeket általában csak fél órára hívják” – mondja Radácsi Pál. A fellépési díj nem csak a produkció hosszától fog, hanem zenészek esetében attól is, hogy élő koncertet vagy playback előadást vállalnak.

Hiába ért véget a TV2 tehetségkutató műsora tavasszal, a megasztárok népszerűsége töretlen. A rendezvényszervezők elsősorban, Rúzsa Magdi, Caramel, Gáspár Laci, Boogie után kapkodnak, de Palcsó Tamás, Torres Dani és a Tóth nővérek is gyakori vendégei a partiknak. Legtöbbjük 100–150 ezer forint körüli összegért vállal egy-egy fellépést (áfa és útiköltség nélkül), de Oláh Ibolya például 465 ezer forintnál kevesebbért nem ragad mikrofont. Mint mindenben, a zenében is hódít a retró; a Roxer felé például egyre több olyan kérés érkezik, hogy régi popénekeseket próbáljanak színpadra állítani – különböző kreatív koncepciók részeként. Korda „Gyurikám” György és Balázs „Klárikám” Klári 210 ezerért már szívesen elénekli jól ismert duettjeit, és hasonló árral kell számolnia annak is, aki Fenyő Miklóst hallgatná szívesen. Ennél általában olcsóbban vállalják a fellépést a kategória más művészei: Somló Tamás például 120, Mary Zsuzsi pedig már 80 ezer forintért dalra fakad.

A humoristák, humoros társulatok árai 60 ezer forintnál kezdődnek, ennyiért szórakoztatja a nagyérdeműt például Ihos József. Verebes István, Sas József, Markos György vagy Fábry nem megszabott áron, hanem mindig „egyeztetés szerint” vállal fellépéseket, ami az RTL Klub showmanje esetén akár 8–900 ezer forintot is jelenthet. De ezzel az összeggel még messze nem ő a legdrágább a piacon. Az együttesek közül a NOX nem kevesebb mint 3 millió forintot kér egy élő koncertért, Ákosnak és csapatának pedig akár ennek a dupláját is ki kell fizetni, ha a cég exkluzívabb előadással akarja meglepni a jelenlevőket.

Nem hanyagolják ilyenkor a tévés és rádiós műsorvezetőket sem, akiket általában házigazdának hívnak a megrendelők. Előbbiek 150–200 ezer forinti összegtől fogadnak el egy-egy meghívást, míg a rádiósok akár ennek feléért is vállalják a közönség szórakoztatását.

Buli után

A rendezvényszervezők piacán egyre kiélezettebb a verseny. Helyzetüket nehezíti, hogy a lehetséges ügyfeleik mind kevesebb marketingbüdzséből próbálnak gazdálkodni, aminek következtében egyre lejjebb és lejjebb tolják a céges rendezvények árait. Radácsi Pál szerint emiatt a 10¬–15 legnagyobb társaság fog fennmaradni, a kicsiknek viszont nincs sok esélye a túlélésre.
Rókusfalvy Gábor úgy látja, noha a rendezvények száma nem csökken, a társaságok folyamatosan csökkentik a dolgozói- és ügyfélpartikra elkülönített keretüket.

Póta Szabolcs attól tart, hogy a jövőben a vállalatok – a rendezvényszervező ügynökségeket megkerülve – maguk próbálják majd megszervezni rendezvényeiket, hogy ezzel spóroljanak költségeken. Ez azonban az ügyvezető szerint a minőség rovására megy majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik