Üzleti tippek

Kevés magyar siker

Ezúttal is csak néhány magyar reklámnak sikerült bejutnia a legjobbak közé a Portorozban megrendezett Golden Drum fesztiválon.

Úgy tűnik, reklámiparunk vészesen közelít a magyar foci már régóta lesajnált szintje felé. Egy-egy reményteljes próbálkozás a hazai mezőnyben, de azután jön a fájdalmas kijózanodás. És persze ugyanúgy hátbaveregetjük egymást a szálloda halljában, mint ahogyan a fiúk az öltözőfolyosón: te is jól játszottál, csak hát a pálya sem volt kifogástalan, az eső is esett, meg a bíró sem volt velünk.

Megnyugodhat a reklámot szerető kedves olvasó, mert van azért szűkebb régiónknak is olyan szeglete, ahol még nagy kedvvel és szellemesen űzik ezt a hivatást. Például az évről évre agyondicsért románok, akiket lassan elnevezhetünk a Balkán braziljainak. Hasonlóan dél-amerikai kollégáikhoz, ők sem a fősodorba szeretnének belesimulni, hanem büszkén kiteszik az asztalra a szőrös bocskort is ha kell.

Dobok és dobosok

A szervezőbizottság és a nagykövetek tavalyi döntésének megfelelően idén először beengedték a közép-kelet európai mezőnybe a világ többi részének reklámtermését is. A döntés egy rekordot már az értékelés előtt hozott az idei fesztiválnak: soha ennyi nevezés (42 országból, 2576 darab) még nem érkezett Portorozba, ahol az év ügynöksége végül toronymagasan a romániai BV McCann Erickson lett, bár a leglátványosabb kategória győztese Finnországba vitte haza az Arany Dobot. A tévés reklámok fődíját a Bob Helsinki ügynökség kapta 3 részből álló sorozatáért, sőt mellé még egy-egy Silver, illetve Bronze Drum is jutott nekik ebben a kategóriában. A köztéri kategóriát egy egyszerűségében zseniális sorozat nyerte (Saatchi & Saatchi Poland: Andzrej Poczobut, Andzrej Pisalnik, Aleksander Wasilew), de a rádió (Churchill) és a print kategóriában is a már említett bukaresti ügynökség diadalmaskodott.

A 96 magyar nevezés közül mind-össze öt vette az első akadályt a két héttel ezelőtti megmérettetésen. Print kategóriában a Sylva Reklámügynökség Nikon hirdetése, köztéren a DDB Budapest Pöttyös óriásplakátja, a kampányok közül pedig a Grey AOL kampánya került shortlistre. A design & art direction kategóriában négy alkotás is bekerült a legjobbak közé. A Scholz & Friends Osram gyertya című munkája és a Saatchi & Saatchi: Light Purple, Pink Hot Chilli Peppers és Grey Sabbath pólói, amelyet az Arielnek készítettek. Ez utóbbi terv tette lehetővé, hogy láthassunk magyar alkotókat a gála színpadán, egy Ezüst Dobot vehettek át az alkotók. Nem őket minősíti, hogy név szerint is meg tudunk emlékezni róluk (Kreatív igazgató: Debreceni János, Art director: Haszon Sándor, Copywriter: Nagy László).

Miben vagyunk hát a legjobbak? Bár megfigyelésünk erősen torzított és szubjektív, de a csütörtök hajnali zárórából és a pénteki gratulációkból joggal következtethetünk arra, hogy még mindig a mi fiaink szervezik a legfergetegesebb nemzeti partit. Az látszott, hogy nem a magyarok költségvetése volt a legnagyobb, de a megfelelő menüsor (pacal és mézes pálinka), a hagyományosan csúcsformát mutató DJ (Erdélyi Zsolt), a teljesen szürreális VJ-szett és a közvetlen hoszteszek együtt transzcendentális állapotba hozzák a sokat megélt buliarcokat is.

Újabb verseny

„Sokkal jobb elsőnek lenni egy faluban, mint másodiknak egy városban” – idézte Julius Caesart a Golden Drum elnöke, Jure Apih, aki ezekkel a szavakkal vezette fel a 2007-es év nagy dobásának ígérkező kezdeményezést, az Interkontinentális Reklámkupát. A fesztiválok fesztiválját a három legnagyobb regionális verseny, az ázsiai AdFest, a latin-amerikai FIAP és az európai Golden Drum döntőbe jutott alkotásaiból rendezik meg a jövő évtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik