Üzleti tippek

Az OVB elmarasztalta az MTV-t

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elmarasztalta a Magyar Televíziót, mivel megsértette az esélyegyenlőség követelményét, amikor a fővárosban listát állító jelölőszervezetek keddi vitájába a kilenc listavezető közül csak hatot hívott meg.

A Budapest Társaság és a Humanista Párt képviselői még hétfőn nyújtottak be panaszt az OVB-hez, mert úgy vélték, az esélyegyenlőség sérelmét jelenti az, hogy az MTV a kilenc fővárosi listavezető vitájára csak hat listavezetőt hívott meg, hármat – a Humanista Párt, a Budapest Társaság és a Centrum Párt – listavezetőjét pedig a vitából kihagyták.

Az OVB csütörtökön helyt adott a kifogásnak, és megállapította az esélyegyenlőség sérelmét. A televíziónak három napon belül, a műsorral azonos napszakban közzé kell tennie a határozat rendelkező részét.


“Egyelőre megvárjuk az írásos határozatot, annak tartalma alapján fontoljuk meg az esetleges további lépéseket” – fogalmazott az MTI-nek adott szűkszavú reagálásában Holub Katalin, az MTV szóvivője.

Az OVB határozata ellen három napon belül a Legfelsőbb Bírósághoz lehet fordulni felülvizsgálat iránti kérelemmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik