Üzleti tippek

Bevezető – Segítségre szorulnak

A márkaépítés komoly kihívás, különösen, ha a Magyarország „brandről” van szó. Hazánk idegenforgalma jelentős sikert ér el 2005-ben, idén azonban megtorpanni látszik a fellendülés. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma közel sem nő olyan mértékben, mint egy éve, amikor csak úgy özönlöttek hozzánk a vendégek.

Hogy ebben mekkora szerepe van a Magyar Turizmus Zrt. több milliárd forintba kerülő, külföldi marketingtevékenységének, azt nem tudom. Azt sem, hogy mennyire tudták fokozni a Magyarország iránti érdeklődést a marketingszervezet egyik legutóbbi Talent for Entertaining kampányában szereplő, itthon sem mindenki által ismert személyiségek. Azt legalábbis meglepőnek tartom, hogy a hazai fiatalok körében a Balatont egy éppen félrelépő házas férfi történetét feldolgozó rajzfilmmel kívánta népszerűsíteni a marketingszervezet. A klip mindenesetre rekordszámú látogatót vonzott a neten. Sőt, a világhálónak köszönhetően még Nagy-Britanniában is nagyot kacagtak rajta.
Kérdés még, hogy az ilyen típusú kampányok mire lesznek elegendőek a jövőben. Az biztos, hogy komoly versenyfutás várható a turisták kegyeiért a régiós riválisokkal: Csehországgal, Lengyelországgal, Horvátországgal. A hatékony országimázs-kampányoknak így különösen nagy szerepük lehet abban, hogy a Magyarország márka győztesen kerüljön ki a versenyből.

Engem tulajdonképpen az is megnyugtatna, ha lenne egyetlen olyan hazai labdarúgóklub, amely erősítené az országimázst, ahogy például Angliáét az Arsenal és Chelsea. Itthon az Aranycsapat hírnevét az idő vasfoga lassan elrágja, de ennél is nagyobb baj, hogy nincs, aki a nyomába érne. A második vonalba visszaszorult, az elmúlt években amúgy milliárdokat elfecsérlő FTC nimbusza szinte teljesen odalett. A TNS Hungaryvel készíttetett felmérésünkből például kiderül, a focirajongók már alig-alig hiszik, hogy a klub esélyes lehetne a nemzetközi porondon. Pedig a sikeres kupaszereplés nagyon sokat segíthetne a csapat kedvező megítélésén, arról már nem is beszélve, hogy ily módon az FTC Budapestnek és Magyarországnak is kiváló reklámot csinálna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik