Üzleti tippek

Lekötötték az egész HEFOP-keretösszeget

A humánerőforrás-fejlesztési operatív program 2004–2008 között felhasználható 191 milliárd forintos keretéből eddig már 182,5 milliárd forintot ítéltek oda támogatásként.

Eddig 164,4 milliárd forintnyi támogatásra már szerződést is kötött az irányító hatóság, a kifizetett támogatás 61 milliárd forintra rúg – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapjáról.

A legnagyobb támogatási összeget, 56,5 milliárd forintot az egészségügyi, szociális és oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez hagyták jóvá. Hasonlóan magas, 54,4 milliárd forintban részesülhetnek a felnőttképzési programok. Jelentős összeg, 40,6 milliárd forint szolgálhatja a munkaerő-piaci programokat. Alacsonyabb összeg, 21 milliárd forint segíti az esélyegyenlőség javítását. A legalacsonyabb jóváhagyott keretösszeg, 10 milliárd forint a technikai segítségnyújtás címszó alatt szerepel.


Átcsoportosított pénzek

Nagy volt az érdeklődés a cégek versenyképességének, az alkalmazottaik képzettségének javítását szolgáló program iránt. 2005-ben 7 milliárd forintos kerettel írták ki először a pályázatot. Ezt azóta már kétszer ki kellett egészíteni a nagy érdeklődés miatt, más keretektől csoportosítottak át ide pénzt. Először 8,5 milliárd, majd 11,5 milliárd forintra egészítették ki, de ez sem bizonyult elegendőnek. A pályázatokat folyamatosan adhatták be a vállalkozások, havonta általában 100 pályázat érkezett. Ez körülbelül 1200 igénylőt jelentett, s látszott, hogy a keret átcsoportosítással sem lesz elegendő.

Az irányító hatóság ezért az idén márciusban úgy döntött, hogy 30 napos átmeneti határidővel lezárja a pályázatot. Erről közleményt jelentettek meg. Ezt követően viszont a havonkénti 100 pályázat helyett csaknem 800 érkezett egy hónap alatt. A pályázattal olyan képzési programokat támogattak, amelyek fejlesztik a munkavállalók és a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – alkalmazkodóképességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik