Üzleti tippek

Ötpárti egyeztetés az MTV kuratóriumi elnökségéről

Csütörtökön délelőtt tartanak egyeztetést a parlamenti frakciók az MTV kuratóriumi elnökségének ügyében - közölte Herényi Károly.

Mind az öt parlamenti frakció képviselője jelezte részvételét a találkozón – mondta az MDF frakcióvezetője. Dávid Ibolya, az MDF elnöke múlt pénteken javasolta a parlamenti pártoknak, hogy egyeztessenek az MTV kuratóriumi elnökségének kiegészítéséről. A pártelnök jelezte: az MDF elfogadja, hogy mind az öt parlamenti párt képviseltesse magát az MTV jelenleg hárompárti kuratóriumi elnökségében.

Az Országgyűlés kulturális bizottságának állásfoglalása szerint a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségét – köztük az MTV-ét is – ki kell egészíteni az újonnan megválasztott KDNP-s tagokkal. A koalíciós pártok szintén jelölhetnek egy-egy tagot annak érdekében, hogy azonos maradjon a kormánypárti és az ellenzéki tagok aránya. Az állásfoglalásban szerepel az is, hogy a bizottság helyesnek tartaná, ha az MTV kuratóriumi elnökségében az ellenzéki oldal négy helyét jelenleg betöltő MDF-es kurátorok közül hárman lemondanának, és így lehetővé tennék, hogy a másik két média-közalapítvány elnökségéhez hasonlóan az ellenzéki frakciók képviseltethessék magukat a testületben.

Magyar Televízió Közalapítvány nyolctagú kuratóriumi elnökségében az ellenzéki oldal négy helyét jelenleg négy MDF-es kurátor tölti be, miután 2003 márciusában a Fidesz-frakció – az akkori parlament másik ellenzéki képviselőcsoportja – a választás három egymást követő fordulójában nem állított jelöltet a tisztségre. Dávid Ibolya korábbi közlése szerint a jelenlegi helyzet megoldásához vagy a pártok és kurátoraik közötti egyetértésre, vagy törvénymódosításra van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik