Üzleti tippek

RMB Hungary–Sanoma Budapest Award

Az RMB Hungary Multimédia Kft. – a Cannes Lions Nemzetközi Reklámfesztivál hivatalos magyarországi képviselője – és a Sanoma Budapest Lapkiadó Zrt. 2006-ban, május XXX-én rendezi meg az RMB Hungary–Sanoma Budapest Awardot.

Az immár hatodszorra megrendezésre kerülő fesztiválra film kategóriában 22, az outdoor, indoor & press kategóriában pedig 56 nevezés érkezett. Ebből a zsűri által kiválasztott 10-es és 13-as shortlist ment tovább, a végeredményt pedig május 11.-én az Uránia Filmszínházban hirdetik ki hivatalosan.

A nevezők között megtalálhatóak a jelentősebb hazai kreatívügynökségek, illetve érkezett nevezés közvetlenül hirdetőtől, médiumtól is.

A verseny fődíjaként mindkét kategóriában az első és második helyezést elért alkotásokat az RMB Hungary Multimédia Kft. saját költségén benevezi a 2006-os Cannes-i Reklámfesztiválra.

Az RMB Hungary-Sanoma Budapest Award 2006 zsűrije:

B. Csejtei Ildikó
Sanoma Budapest
marketing- és pr-igazgató

A Budapesti Közgazdaság-tudományi (ma Corvinus) Egyetem marketing, valamint nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. Az egyetem ideje alatt fél évet töltött Passauban, ahol marketinget és piackutatást tanult. A diploma megszerzése után (egy évig) egy munkaerő-piaci tanácsadó cég ügyfélkapcsolati vezetőjeként dolgozott. 1995-ben a Cambridge-i Egyetemen szerzett másoddiplomát menedzser szakon. Ezt követően a londoni Roland Berger & Partnernél helyezkedett el stratégiai tanácsadóként. 1997-től az ÁB-Aegon Biztosító Rt. pr-menedzsere, majd marketing- és pr-igazgatója Magyarországon. 2000 májusában a Sanoma Budapest Kiadói Rt.-nél helyezkedett el marketing- és pr-igazgatóként. Hat éve dolgozik ebben a pozícióban a kiadónál. Négy nyelven beszél, angolul, németül, hollandul és spanyolul.

Gács Róbert
Young & Rubicam
Budapest
kreatívigazgató

1991–1993 között a Hungexpo-Publicis FCB-nél copywriter. 1993 és 1994 között a Saatchi & Saatchinál copywriter, majd ezt követően szabadúszó. 1994-ben az Euro RSCG–Havasihoz kerül szintén copywriterként. 1995-ben ugyanezt a pozíciót tölti be a GGK-nál. 1995-ben copywriterként kezd a Young & Rubicamnél, majd 1997 és 2002 között az ügynökség társ kreatívigazgatója. 2002-től a Young & Rubicam Budapest kreatívigazgatója,.
Díjak: 2002 – Effie, Bronz-Effie, 2002 – Aranypenge Reklámfesztivál, közönségdíj, 2002 – Kreatívfesztivál, első díj film kategóriában, 2001. Aranypenge Reklámfesztivál, Bronzpenge-díj, 2001 – Ad Age Fesztivál, első díj outdoor kategóriában. 2000 – Aranypenge Reklámfesztivál, Bronzpenge, 1999 – Koppenhága Kampányfesztivál, a legjobb európai dobozosital-kampány, második díj, 1997 – Portoroz Golden Drum, Arany Dobverő- és Golden Drum-nagydíj, 1997 – Cannes Lions Nemzetközi Reklámfesztivál, Bronz-Lion. Ez a munka a Campaign Screen videomagazin 13. számában is megjelent.

Gálik Péter
Scholz & Friends
kreatívigazgató

Gálik Péter a Scholz & Friends alapító tagjai között volt 1995-ben. 1997 óta dolgozik kreatívigazgatóként. Korábban stratégiai tervezőként és szövegíróként is tevékenykedett. A hazai kreatívdíjak mellett mellett több kiemelkedő nemzetközi elismerés fűződik a nevéhez. Ezek közül talán a legfontosabb az első, tévészpottal kiérdemelt, magyar EPICA- (Europien Premier Creative Awards) díj megnyerése. A Scholz & Friends-hálózaton belül évek óta az ICC (International Creative Committee) tagja. Reklámszakmai eredményein kívül érdemes megemlíteni, hogy ő a szerzője az utóbbi idők egyik legsikeresebb – „Az év ifjúsági könyve”-díjjal jutalmazott – könyvének (Diák Murphy, avagy a problémák kezdete nem esik egybe a felnőttkor kezdetével).

Guttengéber Csaba
RMB Hungary Kft.
értékesítési igazgató

Az alap (agrár) és másod- (marketing), illetve harmad- (informatikus) diploma megszerzése után
1998-ban ügyféloldalon helyezkedett el egy kozmetikai cég marketingeseként. 1999-ben a Concorde Értékpapír Rt. leányvállalatánál marketingkoordinátor, majd 2000-ben féléves reklámügynökségi key account manager munkakör után került az RMB Hungaryhez. Először mint médiakutatási menedzser, majd több pozíciót betöltve 2003 februárjától értékesítési igazgatóként dolgozik az RMB-nél. 2005 óta média- és médiamarketing-tanácsadással is foglalkozik, ez utóbbival 2006 óta az RMB Consulting keretein belül. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MBA szakán tanul.

Halász Gyula
Partners J. Walter Thompson
kreatívigazgató

1990-től egy éven át a GGK Budapest Reklámügynökségnél copywriter. 1991–1992 között az Euro RSCG Budapest senior copywritere. 1992-től a Partners J. Walter Thompson kreatívigazgatója. Ügyfeleik között taláható az Unilever, a Shell, a Siemens, a Lego, a Matáv, a Vaillant, a Kaiser’s szupermarketek, a Mazda, a Wienerberger, a Kraft Foods Hungária. 1998-ban zsűritag Portorozban. 2000-ben zsűrielnök az Aranypenge Reklámfesztiválon, 2001-ben ismételten részt vesz mint zsűritag.
Díjak: 1994 – Magyar Reklámfilmfesztivál, 1997 – Golden Drum, 2. hely, 1997 – Danubius on Air Award, 2. hely, Citylight Plakátverseny, közönségdíj. 1998 – Muscle Press, Axel Springer, 1. díj, 2000 – Aranypenge Reklámfesztivál, Bronzpenge-díj, 2001 – Aranypenge Reklámfesztivál, bronzdíjak.

Kádár Tamás
A Publicis Magyarország
volt kreatívigazgatója

Többéves tanítás, újságírás és angol–amerikai irodalom fordítása után, 1993-ban kezdett el dolgozni a reklámiparban.
A Publicisnél dolgozott a kezdetek óta. Ő teremtette meg a ma már 18 embert alkalmazó kreatívosztályt. Osztályvezetőként részt vett minden nagyobb projektben, valamint az összes új üzlet szerzésére irányuló tenderben. Vezetése alatt a Publicis számtalan kreatívdíjat nyert más- más kategóriákban, mindemellett számos új ügyfelet és különféle helyi, valamint nemzetközi produkciós lehetőségeket szerzett.

Spielmann Gábor
Sylva Reklámügynökség
kreatívigazgató

1995-től szövegíró a B’oker Reklámügynökségnél. Majd 1997 és 1998 között átkerült ügyféloldalra a sales- és marketingosztályra a Mobil Oilnál, valamint a Stollwercknél. 1998-tól 2000-ig szövegíró a Young & Rubicamnél, a HKB Bozellnél, a Sylvánál –szabadúszóként – és a Lowe GGK-nál. 2000-től a Sylva Reklámügynökség kreatívigazgatója.
Díjak: 2001 – Golden Drum, Ezüst Dobverő, 2001 – Aranypenge, 2001 – Ezüstpenge, 2002 – RMB, II. hely, 2002 – Aranypenge–Aranyszív, 2002 – Golden Umbrella Grand Prix, Golden Umbrella I. hely.

Szászkő László
hat reklámügynökség
vezető kreatívigazgató

A hat alapítója (1991) és vezető kreatívigazgatója. Közvetett vagy közvetlen alkotója a hat kreatívdíjakkal (7 Pegazus, Aranypenge, Ezüstpenge, Cannes Nemzeti Oklevél, Párizs Óriásplakát Grand Prix), direktmarketing-díjakkal (Dimako stratégiai, kreatív- és különdíjak), és hatékonysági díjakkal (2 Ezüst-Effie) elismert munkáinak. A hazai reklámszakmai szervezetek (MaKSZ, Magyar Reklámszövetség, ÖRT) vezetőségének több cikluson át vagy jelenleg is tagja. Több hazai és nemzetközi zsűri tagja. Óragyűjtő és profi búvár. A hatos munkák közül az Ignis bevezető és imázskampányaira, illetve az Első Lakáshitel márka kialakítására és bevezetésére a legbüszkébb.

Torday Gábor
TBWA Budapest
kreatívigazgató

1995-ben végzett a Budapesti Közgazdaság-tudományi
Egyetemen marketing- és reklámszakon.
1994 és 1996 között a Világgazdaság című gazdasági napilapnál dolgozott újságíróként, majd csatlakozott a közép- és kelet-európai érdekeltségű Hager reklámügynökség csapatához mint copywriter. Miután 1998-ban a Hager hálózatát felvásárolta az Omnicom érdekeltségébe tartozó TBWA nemzetközi ügynökséglánc, a TBWA Budapest reklámügynökség kreatívigazgatója lett. 2005-ben a régió legrangosabb reklámversenyén, a Portorozsi Golden Drum Fesztiválon a film, print és rádió kategória zsűrijének tagja volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik