Üzleti tippek

Több száz kis cég a kábeltévépiacon

A magyar kábeltévés piacon mintegy 500 szolgáltató működik, de az éves szinten 100 milliárd forint értékűre becsült piac 75-80 százalékát az öt legnagyobb vállalkozás tartja kezében.

A több mint 4 millió háztartásnak elvileg 70-75 százalékát érik el a cégek, de csak 2,2 millió háztartás fizet elő kábeltelevíziós szolgáltatásra. Az öt legnagyobb szolgáltató a UPC Magyarország, a T-Kábel, a Fibernet, a mikrohullámon szolgáltató, de jogilag kábeltévés vállalatnak minősülő Antenna Digital, valamint az EMKTV. A legtöbb, 720 ezer előfizetője a UPC-nek van, a második T-Kábelnek pedig 300 ezer. A sorrendben harmadik Fibernetnek 150-180 ezer ügyfele van, míg az EMKTV-nek mintegy 70 ezer. Az Antenna Digital körülbelül 50 ezer előfizetővel rendelkezik.

A kábeltévés szolgáltatók döntő többsége kisvállalkozás, van közöttük olyan is, amelyik csupán néhány száz ügyfelet lát el. A kábeltelevíziós cégek nemcsak műsorelosztással foglalkoznak, nyújtanak internetes és távközlési szolgáltatásokat is. A cégek magyarországi tevékenységét befolyásolja, hogy a médiatörvény szerint egy vállalkozás nem szolgáltathat korlátlanul. A vételkörzet-korlátozást az 1996. évi A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény tartalmazza. A törvény eredeti előírásai szerint egy kábelszolgáltató legfeljebb az ország előfizetőinek az egyhatodához juttathatta el programjait.

Az elmúlt időszakban egyebek mellett az Informatikai és Hírközlési Minisztérium több alkalommal tett kísérletet a korlátozás eltörlésére, a kábelpiac liberalizálására. A parlament azonban csupán a korlátozás enyhítését tartotta támogathatónak. Ennek eredményeként ma a vételkörzeti korlátozásra az egyharmados felső határ van érvényben. A korlátozás nincs összhangban az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások piacain belüli versenyről szóló 2002/77/EK irányelvvel, ezért Brüsszel a magyar szabályozás liberalizálását kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik