Üzleti tippek

Balázs reggelente a Danubiusban nyomja majd a show-t

A kereskedelmi rádiók reggeli műsorai közti egyre jobban kiélesedő verseny miatt a Danubius Rádió úgy döntött, hogy a Reggeli Trióst Sebestyén Balázs erősíti majd Hepi Endre helyett.

Sebestyén Balázs

1997-ban kezdte pályafutását a VIVA műsorvezetőjeként, ahol több műsorban is kipróbálta magát, majd az RTL Klubhoz igazolt, ahol 3 évig vezette saját show-műsorát. Egy évvel a Balázs show indulása után ő kapta meg a lehetőséget arra, hogy vezesse a Sztárboxot, majd a Kísértés c. műsort. 2004-től a Radio Deejay Reggeli Torma című műsorában ébresztette a hallgatókat Bakos Mónival és Vadon Janival.

A hallgatók a szórakoztató, informatív, izgalmas műsorokat hallgatják szívesebben. Ezeknek az elvárásoknak próbál megfelelni a Danubius Rádió is azzal, hogy a Danubius Reggeli Triósban a jövő hét közepétől Sebestyén Balázs váltja Hepi Endrét – indokolták döntésüket a rádiónál.

Azért éppen Sebestyén Balázsra esett a választás, mert a Danubius szerint így olyan emberrel bővül a rádió reggeli csapata, akit a nagyközönség ismer és szeret, ráadásul már dolgozott reggeli műsorokban, így tudja, milyen kihívásokkal kell megküzdenie. A Danubius reményei szerint így olyan műsort sugároznak majd reggelente, „tovább erősíti a rádió pozícióit, és biztosítja, hogy a nap lendületesen, informatívan, vidáman induljon” – áll a közleményben. A tervek szerint a megszokott műsorelemeket új, izgalmas játékokkal bővítik ki.

A váltást a rádió hosszú távú célkitűzési indokolták: világias, modern, fiatalos és életteli rádiót kívánnak megvalósítani. Úgy vélik, a kereskedelmi rádiók célja s szórakoztatás, és ez az elvárás még erősebb a reggeli műsorral kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik