Üzleti tippek

Környezetbarát takarítás

A környezet kímélése, védelme az élet minden területén egyre nagyobb jelentőségűvé válik. Kevesen gondolnák, hogy olyan mindennapos tevékenységben, mint a takarítási szolgáltatásban is, meghatározó szempont lehet a környezet védelme.

A takarítási szolgáltató cégek között piacvezető, évi 2 milliárd forintos árbevételt elérő Jánosik és Társai Kft. élen jár a környezetkímélő technológiák, vegyszerek alkalmazásával. Mint Jánosik Lajos, a cég vezetője elmondta, nem könnyű választani a számos új tisztítószer áradatból, főleg ha ezt valaki igazán „nagyban” csinálja. A cég minőségi szolgáltatási követelményei azonban meghatározzák, hogy a környezetvédelmi szempontokra is tekintettel legyenek. Ezt könnyű belátni, hiszen a különböző feladatok speciális szakértelmet kívánnak. Nem mindegy, milyen vegyszert használnak pl. egy műtő takarításánál, s egész mást kell alkalmazni egy bank elnöke antik bútorának kezelésénél. A Jánosik és Társai Kft. kizárólag környezetbarát, az EU-s szabványoknak megfelelő tisztítószereket, eszközöket, technológiákat használ. A közelmúltban ennek érdekében 10 millió forintot ruháztak be új, nagy teljesítményű, környezetkímélő eszközökre. A cég ez évi terveibe 2,2 milliárd forintos bevétellel számol, és elsősorban minőségi, környezetbarát technológiák alkalmazásával, komplex szolgáltatásaival szeretne a versenytársak közül kiemelkedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik