Üzleti tippek

Katalóniában is van mit keresniük a magyar cégeknek

Sikeresüzletember-találkozót rendeztek Katalóniában 6 magyar vállalat részvételével, amelyen újabb lehetőségek kerültek bemutatásra a magyar kis- és középvállalatok számára.

Az Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) közleménye szerint az év eleji külpiaci szervezet jelentős átalakítása és az ezzel kapcsolatos új kihívások ellenére az ITDH és a Barcelonai Külgazdasági Iroda – a külgazdasági irodák közül 2006-ban külföldön elsőként március 20–21-én sikeresüzletember-találkozót szervezett Katalóniában. A rendezvény hatékonyságát nagymértékben növelte az a tény, hogy olyan magyarországi ágazatok bemutatkozására került sor, melyek képviselői – szabad kapacitásaikon túlmenően – számottevő referenciákkal rendelkeznek a külpiacokon. A részt vevő magyar vállalatok a fémfeldolgozó-, gumiipart képviselték, termékeiket az autóipar, elektronikai ipar, gépgyártás használja fel elsősorban.

A cégek fele számára kétnapos – a többieknek többnapos – szakmai program ennek megfelelően lett összeállítva: a program során közel 50 üzleti tárgyalás jött létre a magyar, katalán, spanyol vállalatok között, melyeknek Barcelona – köztük a Barcelonai Külgazdasági Iroda, a Katalán KKV Szövetség székháza – és néhány vidéki város adott otthont.

Hasznosnak bizonyult az üzleti jog és a külkereskedelem-technika néhány kérdésének tisztázása is, melyre kötetlen megbeszélés, konzultáció formájában kerítettek sort a szervezők.

A magyar kkv-k a vidéki látogatások közül a világ egyik legnagyobb autóipari TIER-1-ének meglátogatását, az ott folytatott üzleti tárgyalásokat tartották kiemelkedő hasznosságúnak, annál is inkább, mivel ezzel lehetőségük nyílt arra, hogy egyfajta előminősítést követően bekerüljenek az anyavállalat központi adatbázisába.

A rendezvény hasznosságát, illetve az abba vetett hitet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a részt vett magyar cégek némelyike immár 4., sőt 5. alkalommal vesz részt hasonló üzletember-találkozón az ITDH és a volt Kereskedelmi Szolgálati – ma Külgazdasági – Irodák szervezésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik