Üzleti tippek

Nem az MSZP készítette a meztelen nős reklámot

Egy meztelen női fenék díszíti azt a plakátot, amelyen az MSZP logója és a „Megcsinálnám" felirat is látható.

A szocialista párt sajtóosztálya szerint nem ők rendelték meg azt a plakátot, amely az MSZP „Bátorság” jelszavát, és egy felettébb egyértelmű pózban a fenekét mutató hölgyet ábrázol.

Az országgyűlési választások közeledtével mindig elterjednek az interneten olyan grafikák, amelyek a pártok ellen vagy mellett foglalnak állást, rendszerint a „hivatalos” kampányok grafikai elemeit felhasználva.

A reklámiparban régóta bevett szokás az úgynevezett gerillamarketing, amelyben a megrendelő cég vagy szervezet olyan meghökkentő, felháborító, viccelődő vagy éppen elgondolkodtató szövegeket alkalmaz, amelyek nem férnek bele a megrendelőről kialakult imázsba, de az embereket reakcióra késztetik. (Ez a reakció rendszerint azt jelenti, hogy e-mailben terjesztik, és ezzel nagyobb hatékonyságot érnek el, mint egy utcai plakát.)


Nem tudni, hogy valódi-e


Megkérdeztünk grafikusokat, hogy szerintük valódi lehet-e az alkotás. Többen is azt válaszolták, hogy a munka minősége alapján ezt nem lehet megállapítani.


Egy név nélkül nyilatkozó kommunikációs szakember szerint komoly fejlődésen mentek keresztül a pártok az elmúlt években a kommunikációjuk professzionalitását tekintve. Noha sok eltérés van egy termék és egy párt között, a politikai reklámozásban egyre több olyan eszközt vetnek be, amit a reklámipar is előszeretettel használ. A szakember szerint a gerilla marketing/virus marketing abszolút hatékony eszköze a politikai kommunikációnak. Jellegéből fakadóan veszélyes is, hiszen például a mostaniról egyszerűen nem lehet megállapítani, hogy ki vagy melyik oldal készítette és a befogadó nézeteitől függően pozitív, de negatív hatást is el tud érni.


Szex, gyerekek, politika

Pár napja egy videofilm is terjedt az interneten, amely szintén a szocialista párt mellett foglalt állást. A filmben egy kislány újságból olvasta fel Kövér László egy állítólagos korábbi nyilatkozatát, mely szerint aki nem ért egyet a kormány intézkedéseivel, az akassza fel magát. Információink szerint a film a 2002-es választási kampányra készült, de több csatorna sem vállalata sugárzását.

Egy másik flash animáció is eljutott szerkesztőségünkbe. Ebben egy tesztet tölthetünk ki, amelyben európai országok gazdaságával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni. Természetesen minden kérdésre (vagyis hogy melyik ország fejlődött a leggyorsabban, hol a legalacsonyabb az infláció, satöbbi) Magyarország a helyes válasz. A kvíz nem enged más választ adni, de a helyes megfejtés bejelölése után a képernyőn látható hölgy egyre kevesebb ruhában, végül pedig teljes természetességében látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik