Üzleti tippek

Adócsalással vádolják a pénzügyminiszter volt üzlettársát

Nagy értékű, 1997-től 1999-ig folytatólagosan elkövetett adócsalás miatt áll bíróság előtt Kabai Károly, aki Veres János pénzügyminiszter üzlettársa volt 1994-ig – értesült a Magyar Nemzet. Veres János elégtételt követel a laptól.

Veres ismét perelhet



Amennyiben a Magyar Nemzet nem nyújt megfelelő elégtételt, Veres János pénzügyminiszter ismét bírósághoz fordul jó hírének védelme érdekében – derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Eszerint nem ez az első eset, hogy a Magyar Nemzet Veres Jánossal kapcsolatban olyasmiről ír, ami nem bizonyul megalapozottnak, és állításaiért a szerkesztőségnek a bíróságon kell felelnie. Az egyik ügyben két héttel ezelőtt, a másikban múlt héten ítélt úgy – nem jogerősen – a Fővárosi Bíróság, hogy a lap állításai nem igazak, s helyreigazításra kötelezte az újságot. A harmadik ügyben pedig a napokban lesz tárgyalás.

Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársa, Kabai Károly. Kabainak egy – a pénzügyi tárca jelenlegi vezetőjével korábban, a feltételezett adócsalás időpontját megelőzően közös – cégen belül még 1999-ben felderített, de a kilencvenes évek második felében megvalósult adócsalás miatt kell felelnie.

A cégbírósági adatok szerint Veres János és Kabai 1991-ben alapította a Bogát-Ferr Kft.-t. Veres a kezdetektől 1994-ig volt résztulajdonosa a társaságnak. A cég hulladék anyagok felvásárlását, ipari feldolgozásra való előkészítését, illetve értékesítését végezte.

1997 és 1999 között – tehát miután Veres már kiszállt a Bogát-Ferr Kft.-ből – az általuk felvásárolt fémhulladék jelentős hányadát ismeretlen forrásból szerezte be. A nyomozás több cégből álló számlagyárat leplezett le, melyek működtetője a korábban Veres pénzügyminiszter által is tulajdonolt cég volt.

A Magyar Nemzet cikke szerint az ügy egyik furcsasága, hogy noha a vádirat már 1999-ben megszületett, a mai napig nem hoztak első fokon ítéletet. Ennek oka, hogy minden tárgyalást új bíróra szignáltak ki. További érdekességnek tartja a lap, hogy Kabai ellen büntetőeljárás folyik, az érdekeltségi körébe tartozó cégek mégis megrendeléseket kapnak a Honvédelmi Minisztériumtól és a MÁV-tól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik