Üzleti tippek

Jemen tiltakozott Frei műsora miatt

A Jemeni Köztársaság nagykövetsége azt kifogásolta a Külügyminisztériumnál, hogy a Frei Dosszié úgy mutatta be Jement, mint egy terrorista gépezetet. A tárca sajtóvélemények ügyében nem foglal állást.

A jemeni nagykövetség a TV2 kereskedelmi televízió november 7-én sugárzott Frei Dosszié című műsora miatt tiltakozott. A diplomáciai képviselet szerint az adásban valótlan állítások és rágalmak hangzottak el Jemenről, “melyek úgy állítják be a jemeni nép egészét – csecsemőtől az aggastyánig -, elnökét és kormányát, mintha egy, az egész világot fenyegető, előre megtervezett forgatókönyv alapján működő terrorista gépezet része lenne”.

A nagykövetség azt kérte a Külügyminisztériumtól, hogy ítélje el ezt “a gyűlöletkeltő és agresszióra buzdító”, illetve “a két ország közötti példamutatóan jó kapcsolatot romboló tevékenységet”.

A jemeni nagykövet személyesen járt a Külügyminisztériumban, hogy kifejezze tiltakozását.

Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy Magyarországon sajtószabadság van, a felelősség a kereskedelmi csatornáé.

Hangsúlyozta, hogy a Külügyminisztérium ilyen sajtóvélemények ügyében nem foglal állást. Hozzátette ugyanakkor, hogy ami ebben a műsorban elhangzott, annak semmi köze a Jemennel kapcsolatos magyar állásponthoz. Az arab-félszigeti országgal nagyon jó kapcsolatokat ápol Magyarország.

Lóránt Gergely, a TV2 kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott, Frei Tamás közlése szerint a kifogásolt riport elkészítésében a jemeni nagykövetség folyamatosan segítséget nyújtott a stábnak.

“Ha mára egy-két vitás kérdés merült is volna fel, akkor annak tisztázására kiváló alkalmat kínál az a november 11-i találkozó, melyet a Budapestre akkreditált jemeni nagykövet és a riporter még az adás után egyeztetett” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik