Üzleti tippek

Az Est Média vezére lesz a Danubius Rádió ügyvezetője

A Danubius Rádió új vezérigazgatója 2006. január 1-től Bartucz László, az Est Média ügyvezető igazgatója – jelentette be szerdán a rádió tulajdonosa, az Advent International.

Már október elején tudni lehetett, hogy az október elejétől távozó korábbi ügyvezetőt, Mark A. Hope-ot “egy ismert hazai médiaszakember” váltja, akinek a nevét azonban csak most hozták nyilvánosságra. A korábbi híreknek megfelelően az új ügyvezető január 1-étől veszi át a pozíciót. Az átmeneti időszakban a vezérigazgatói feladatokat ideiglenesen a tulajdonos Advent International ügyvezetője, Nagy Tamás látja el. Mark A. Hope távozásának hátterében az állt, hogy a rádió tulajdonosai hosszútávon magyar származású szakemberrel képzelik el a csatorna vezetését. Mark A. Hope-ot tavaly szeptemberben nevezték ki a Danubius Rádió vezérigazgató-helyettesévé és az igazgatóság tagjává, majd 2005 januárjától a vállalat vezérigazgatójává. Mark A. Hope feladata az volt, hogy az új vezérigazgató kinevezéséig fenntartsa a rádió működését, illetve megkeresse az új vezetőt.

Bartucz László 2003 óta az Est ügyvezető igazgatója: az ismert médiaszakember sikerrel menedzselte az Est Média termékportfolióját, kiadói tevékenységének fejlesztését, jelentős szerepet játszott a Pesti Est piacvezető pozíciójának megerősítésében és a vállalat hálózatfejlesztésében. Bartucz az Est Indoor ügyvezető pozícióját is birtokolta.


Az Est Média közleményben tudatta: novembertől irányító testületet hoz létre, melynek célja a zökkenőmentes ügyvezetőváltás támogatása.


Tulajdonosváltás is lesz?

Szeptember elején még olyan hírek terjengtek a médiapiacon, hogy hamarosan gazdát cserélhet az egyik legnagyobb magyar kereskedelmi rádió, mivel többen is érdeklődtek a tulajdonos Advent International kockázatitőke-társaságnál. A jelenlegi tulajdonos két éve 30 millió eurót fizetett a rádiós portfólióért.

A Danubius Rádió közlése szerint 2005. első félévében az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva 10,5 százalékkal tudták növelni bevételeiket, ezáltal továbbra is a Danubiusé a legnagyobb bevétel az összes magyarországi rádió közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik