Üzleti tippek

Egymillió tényfeltárásért

A Gőbölyös Soma Alapítvány az idén is pályázatot írt ki tényfeltáró újságírók számára. Az 1 millió forinttal járó Gőbölyös Soma Díjat az utóbbi esztendő legkiválóbb tényfeltáró írásművének alkotója veheti majd át 2006. január 11-én.

A díjra pályázhat maga a szerző, de jelölheti őt más természetes vagy
jogi személy, így természetesen egy-egy szerkesztőség is, egészen
november 11-ig.

Göbölyös József, illetve ahogy kollégái és barátai szólították, Soma,
tényfeltáró újságíró volt, elsősorban a Magyar Rádiónak és a HVG-nek
dolgozott. Agresszívan és alaposan szerzett információt: sem könnyen
lerázni, sem félrevezetni, sem megvesztegetni nem hagyta magát. Soma
2000 augusztusában, 37 évesen, gyógyíthatatlan betegségben halt meg. A
Göbölyös Soma Alapítványt 2001-ben hozták létre barátai. A
kezdeményezés célja: támogatni azt a műfajt, melyben Soma munkájában a
legaktívabb volt, a tényfeltáró újságírást – áll az alapítvány által
kiadott felhívásban.

Tényfeltáró, valamely magyarországi társadalmi, illetve gazdasági
visszásságra fényt derítő, legalább 6 ezer, legfeljebb 100 ezer leütés
(körülbelül 4-70 nagy sortávval gépelt oldal) terjedelmű, megjelent
vagy még publikálatlan írás szerzője nevezhet a díjra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik