A Saatchi-fivérek szó szerint messziről jöttek. Charles 1943-ban, Maurice pedig 1946-ban született Irakban. Apjuk, Nathan Saatchi virágzó textilkereskedő volt, aki gyapjút és pamutot importált Európából. A második világháború utáni Irakot több mint százezer zsidó hagyta el, 1947-ben ezek között voltak Saatchiék is. Londonba költöztek, ahol apjuk továbbra is textillel foglalkozott. Maurice kitüntetéssel diplomázott a London School of Economics and Political Science”-ben 1967-ben, és még a rangos Macmillan szociológiai díjat is elnyerte. Charles gyakorlatibb oldalról közelített a reklámszakmához: junior copywriterként kezdte a londoni Benton and Bowles-nál. Később egy társával együtt egy kisebb ügynökséget alapítottak, ahol a későbbi nagyágyúk közül olyan nevekkel dolgozott együtt, mint például John Hegarty, a BBH kreatívigazgatója. Maurice Saatchi közben még mindig az iskolapadot koptatta, majd dolgozni kezdett a Haymarket Publicationnél. Már ekkor nőni kezdtek a legendás oroszlánkörmök: a friss végzős alkudozni kezdett fizetéséről, és el is érte, amit akart. Testvére ügynöksége ugyanakkor változások előtt állt, hiszen a másik alapító kiszállt az üzletből. Helyére jött tehát az öcs, aki semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a reklámról. A fivérek kapcsolata ennek megfelelően nem volt éppen testvéri – előfordult, hogy Charles vaskos sértegetéseket vagdosott Maurice fejéhez.
Tudta-e…?
A ’Saatchi’ arabul azt jelenti: ’órás’.
Elkezdtek ügyfeleket nyerni, majd terjeszkedni. 1978-ban az angol történelembe is beírták a nevüket, hiszen a konzervatívok miniszterelnök-jelöltjét, Margaret Thatchert, a későbbi Vasladyt vitték sikerre. Híres kampányuk egyik máig emlegetett darabja az a plakát, amelyen tömegek állnak munkanélküli segélyért sorba, mert a főcím szerint: „A Munkáspárt nem dolgozik”. 1979. május 3-án a toryk öt százalékot vertek rá a Munkáspártra, és Thatcher lett a miniszterelnök.
Saatchiék egyre nagyobbak lettek, de ők a világ legnagyobb reklámvállalatát akarták létrehozni. Mentalitásukra jellemző, hogy amikor egyik ügyvezetőjük kilépett, hogy saját céget alapítson, nem akarták elhinni – névtelenül az árairól kérdezték az új konkurenst, felhívták a feleségét azzal, hogy férje megőrült, és vissza akar vonulni. A céget elhagyó munkatárs úgy járt, mintha valaki a családi hagyományokat felrúgva más vallásúval akart volna egybekelni.
1982-ben elnyerték a British Airwayst. Egy évvel később Maurice egy tanulmányt olvasott Theodore Levitt, a Harvard Business Review cikkírójától, amelyben Levitt kifejti: ahelyett, hogy a fogyasztókat testreszabnánk, a termékeket, szolgáltatásokat kell globalizálni. Ez az írás rendkívüli hatást tett Maurice-ra, és a nagy angol légitársaságnak globális kampányt készítettek.
Az ügynökség nőtt, mint a kis gömböc, de egy sikertelen bankfelvásárlási kísérlet után a részvények óriásit zuhantak; mégis, a testvérek továbbra is fényűzően szerettek volna élni. A bajok odáig vezettek, hogy megváltak saját cégüktől. Történetük mégsem ért véget: 1995-ben életre hívták az M&C Saatchit, és újra – igaz, kisebb – globális ügynökséget mondhattak magukénak.
A Saatchi-fivérek szabadidejükben is tevékenyek: Charles a művészetek támogatójaként jegyzi a Saatchi Galériát, Maurice a Konzervatív Párt egyik befolyásos tagja, néhány évvel ezelőtt pedig egy különös akcióval is magára vonta a figyelmet: megvásárolt (!) egy működő zsinagógát, hogy az ottlévő fiatal rabbival egy igazán „cool” hellyé varázsolják az egyébként tradicionális vallási célokat szolgáló helyet.
