Üzleti tippek

Támogatások vállalatirányítási rendszerekhez

A kis- és középvállalkozások (kkv) körében az integrált vállalatirányítási rendszerek (ERP) bevezetését hátráltatja az akut tőke- és forráshiány. Erre jelenthetnek gyógyírt a ma már elérhető vissza nem térítendő kormányzati és uniós támogatások. A FigyelőNet vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó cikksorozatának második része a finanszírozási lehetőségeket járja körbe.

A fejlődésük mellett elkötelezett cégeknek – a felállt pályáztatási intézményrendszer gyerekbetegségei ellenére – a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében először tavaly meghirdetett GVOP 4. alfejezetének több intézkedése is finanszírozási kapaszkodóként szolgálhat.


Közülük a 2004-ben az integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetésére, a meglévők bővítésére, valamint döntéstámogató rendszerek megvalósítására kiírt 4.1.1. intézkedést az idén dokumentumkezelő és folyamatirányító rendszerekre is kiterjesztették. Ennek megfelelően a 2004 és 2006 közötti időszakra meghirdetett 3750 millió forintos keret összege 2005-ben – három évre – 5313 millió forintra nőtt.


A kiírásban szereplő, a vállalkozások alapfolyamatait érintő (pénzügy, kereskedelem, beszerzés, termelésirányítás, készletgazdálkodás, HR, ügyfélkezelés) funkciók közül minimum három integrált elektronikus támogatásának kell a projekt keretében megvalósulnia. A támogatás a projektérték (a bevezetéssel összefüggő hardver, szoftver, tanácsadás) 50 százaléka (tavaly minimum 10 – maximum 50 millió, idén minimum 8 – maximum 50 millió forint).


Az uniós pályázatok bármelyike kihasználásához azonban, ezt a tavalyi gyakorlat is igazolta, segítségre szorulnak a kkv-k. Ebben az állam és az érdekképviseleti szervek mellett, komoly üzletek reményében, cégenként eltérő kedvezményes vagy ingyenes szolgáltatásokkal, a hardver- és szoftverszállítók is aktívan részt vesznek.


A pályázók és szállítóik helyzete így sem könnyű. Az előző – saját gyakorlatlansága, de az EU bürokratikus ügyintézése és az annak megfelelni kívánó hazai intézményrendszer nehézkessége miatt is – a pályázat beadása, valamint a kifizetés feltételeinek való megfeleléssel küzd, a szállítót pedig az EU utófinanszírozása miatt későn befolyó járandósága aggasztja.


A 4.1.1. idei sikere érdekében a 2004-es pályázattal szembeni kkv-kifogások legtöbbjét orvosolta az IT Kht. Szélesítve a potenciális igénybevevők körét, a projekt alsó értékhatára – idén már a le nem vonható áfával együtt – 10-ről 8 millióra csökkent, s a felajánlható biztosítékok között a jelzálog is megjelent, s a biztosítékra ígérvényt csak a nyertes, szerződést kötött pályázónak kell benyújtani. A megvalósítható informatikai megoldások köre mellett a formai hiánypótlás lehetősége is kibővült.

Számok tükrében

2004-ben az EU-s programokban meghirdetett pályázatok 70 százaléka a GVOP keretében kiírtak voltak. A 4. – Információs társadalom- és gazdaságfejlesztés – prioritásba tartozók közül 308 beérkezett pályázattal a GVOP 4.1.1. verte a mezőnyt:

2004
Elfogadott pályázatok száma: 286
Nyertes pályázatok száma: 98 (ERP vagy döntéstámogatási rendszer bevezetése)
Tervezett támogatási összeg: 1,2 milliárd forint
Odaítélt, de még nem kifizetett összeg: 1 751 953 787 forint
Az egy pályázatra odaítélt maximális/minimális összeg (ERP-bevezetés): 50 millió forint/10 millió forint
A megítélt támogatások többsége (62 vállalat) 10 és 20 millió forint közötti.
Régiónkénti megoszlás: Közép-Magyarország (67%), Dél-Alföld (7,4%), Közép-Dunántúl (6,4%), Észak-Magyarország (6,4%), Észak-Alföld (5,3%), Nyugat-Dunántúl (4,3%) és Dél-Dunántúl (3,2%).

2005 (augusztus 31-ig, beadási határidő: december 31.)
Elfogadott pályázatok száma: 127
Nyertes pályázatok száma: 7
Odaítélt összeg: 111 526 770 forint
Tervezett támogatási összeg: 2,5 milliárd forint
A pályázat lejártának határideje: 2005. december 31

Kifizetések:

2005. szeptember 1-jéig az IT Kht.-hez a tavalyi GVOP 4.1.1. pályázat nyerteseitől beérkezett elszámolások száma: 14
Hiánypótlásra (nem előírásnak megfelelő benyújtás miatt) visszaküldöttek: 11.
Kifizetés: 0 forint
Előlegigénylés: 10 pályázó
Előlegkifizetés: 2 pályázó számára összesen 10 millió 250 ezer forint.


Támogatások vállalatirányítási rendszerekhez 1

Támogatások vállalatirányítási rendszerekhez 2

Támogatások vállalatirányítási rendszerekhez 1

Támogatások vállalatirányítási rendszerekhez 2



Ajánlott videó

Olvasói sztorik