Üzleti tippek

Szomszédok: nem retró

A Magyar Televízió elfogadta a rendező feltételeit, így mostantól a Szomszédok eredeti változatát láthatják a nézők.

A közszolgálati televízió legnépszerűbb sorozata volt 1987-től kezdve a Szomszédok című „teleregény”. A sorozatot immár negyedszer ismétlik, de ezúttal a közszolgálati televízió úgy döntött, hogy „azok számára is érthetővé teszik a sorozatot, akik akkor még nem éltek.” Ez – a sorozat 1987-es indulását figyelembe véve – a 12 évnél fiatalabbakat jelenti. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az ismétlések során felugró ablakokban kommentálja a televízió az akkori eseményeket és körülményeket – néha banalitásokat, néha poénokat, néha pedig ma már történelmi események leírását osztva meg a közönséggel.

Horváth Ádám, a sorozat rendezője – jelenleg a Színház- és Filmművészeti egyetem óraadó tanára – korábban többször egyeztetett a televízió munkatársaival az ismétlés körülményeiről, de erről írásos megállapodás nem született. A sorozat szerzői jogaival rendelkező Horváth viszont a buborékok tartalmán és időzítésén felháborodva megtiltotta a további sugárzást. Szerinte ugyanis az ablakok ötlete alapvetően nem rossz, de egy-egy drámai pillanatban felugró poén megöli a jelenetet. A televízió – amely a sorozat forgalmazói jogaival rendelkezik, de a tartalmat illető jogokkal nem – hétfő délután végül megállapodott a rendezővel. Így ma estétől a nézők az eredeti változatot láthatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik