Üzleti tippek

A BA 17 százalékos béremelést javasol

A Budapest Airport vezetése mintegy 17 százalékos, éves alapbéremelési és 416 ezer forint adómentes béren kívüli juttatásról szóló ajánlatot tett a munkavállalóknak, javaslataikat azonban a szakszervezetek még nem fogadták el.

Hárskuti János, a BA Rt. vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ajánlatuk, összehasonlítva más vállalatok béremelési mértékével, kiemelkedőnek számít, amelyre a cég teljesítménye teremti meg a lehetőséget. A felek a döntőbírói szolgálatot is igénybe veszik a vasárnap estig tartó tárgyalásokon. “A BA mindent megtesz azért, hogy a sztrájk elkerülhető legyen” – mondta.


A menedzsment a béremelésen kívül határozatlan időre szóló és 3 évig fel nem mondható kollektív szerződést ajánl, amit a vezérigazgató szerint a szakszervezetek is elfogadhatónak tartanak. “A kollektív szerződés a kiszervezett tevékenységben dolgozókra is érvényes” – hívta fel a figyelmet. Az ajánlat havi 30 ezer forintos béren kívüli juttatást és 57 ezer forintos üdülési hozzájárulást tartalmaz.


A BA-nál az elmúlt három évben mintegy 40 százalékos béremelés valósult meg, az átlagos dolgozói jövedelem a vezetők bére nélkül 242 ezer forint. A most ajánlott béremelés a cégnek több száz millió forintjába kerülne, de Hárskuti János szerint ezzel együtt is teljesíthető a BA idei üzleti terve, konkrétumokat azonban nem közölt.


A BA-nál működő öt reprezentatív szakszervezet még a múlt héten alakított közös sztrájkbizottságot a privatizációtól független követeléseik teljesítése érdekében és hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak Ferihegyen. A megegyezés érdekében a sztrájkbizottság javaslatára öt nappal, vasárnap estig meghosszabbították az egyeztetési időszakot, konstruktív tárgyalásokra számítva.


A szakszervezetek pénteki sajtóközleményükben kifejtették: nincs összhang a BA Rt. menedzsmentjében. “Tétovázás, szervezetlenség, taktikázás és időhúzás jellemzi az egyeztetést” – fogalmaznak. “Úgy tűnik, hogy a menedzsment nem a megegyezésre igyekszik kihasználni ezt az értékes időt. A tegnapi érdemi tárgyalásokat például meghiúsította az, hogy a munkáltató órákig várakoztatta a tárgyalópartnereket – mindeközben azon fáradozott, hogy a munkavállalókat szórólapokkal agitálja az érdekképviseletek ellen” – áll a közleményben.


A közlemény szerint a munkáltató mindenáron ki akarja provokálni a sztrájkot. A szakszervezetek a provokáció ellenére a megegyezésben érdekeltek, azonban az egyezséghez legalább két fél szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik