Üzleti tippek

Fejlesztés, túl a célokon

Csak „enterezni kell" – mondja az ügyvezető igazgató. Ötvenkétmillió forint vissza nem térítendő támogatással építette ki elektronikus, integrált vállalatirányítási rendszerét a Her-Csi-Hús Kft.

Intenzív növekedés
Az 1992-ben alapított, mára döntően a menedzsment tulajdonában lévő Her-Csi-Hús Kft. csirkefeldolgozással és készítmények előállításával, illetve ezek forgalmazásával foglalkozik. A 225 embert foglalkoztató cég tavaly 6,5 milliárd forintos árbevételt ért el. A társaság jelenleg Magyarország negyedik legnagyobb csirkefeldolgozója: évente 10 millió csirkét dolgoznak fel, ennek 10 százalékát exportálják, elsősorban Olaszországba, Svájcba, Németországba, illetve Ukrajnába és Oroszországba.

A mezőgazdasági termékfeldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft. nem először vesz részt sikerrel európai uniós pályázatokon. Két nyertes mezőgazdasági SAPARD pályázat után azonban most először indult a kifejezetten kis- és középvállalkozások fejlesztésére kiírt uniós tenderen. A hernádi székhelyű társaság májusban 52 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott egy elektronikus, integrált vállalatirányítási rendszer kiépítésére. A fejlesztési pályázatról Oláh Istvánnal, a Her-Csi-Hús Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet, hogy mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó társaságként ezúttal a Gazdasági Minisztérium által kiírt Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) pályázaton induljanak?
– Két éve folyamatosan keresnek meg minket olyan cégek, amelyek üzleti információs rendszerek kiépítésével és működtetésével foglalkoznak. Közülük az egyik hívta fel figyelmünket a kis- és középvállalkozások fejlesztésére kiírt GVOP pályázatra. Ajánlatuk azt is tartalmazta, hogy segítenek a pályázat elkészítésében. Láttunk fantáziát a dologban, ezért úgy döntöttünk, hogy belevágunk a projektbe.



Fejlesztés, túl a célokon 1
Oláh István

– Milyen versenyelőnnyel jár cége számára az integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése?
– A rendszer lehetővé teszi, hogy a menedzsment azonnali és valós képet kapjon a vállalat valamennyi munkafolyamatáról – készletgazdálkodás, termékértékesítés, logisztikai, pénzügyi, számviteli, humánerőforrás-gazdálkodási területek –, ez óriási segítséget jelent a stratégiai döntések meghozatalánál. Mivel gyorsabbá és pontosabbá válnak a munkafolyamatok, jobban ki tudjuk szolgálni a vevőinket, ezáltal nagyobb bevételnövekedést tudunk elérni. A rendszer bevezetése óta nincsenek csúszások a könyvelésben, a termelésben, a kiszállításban. Ahogy mondani szoktam, „csak enterezni kell”. Még a banki jóváírás is automatikussá vált.

– Egy 225 embert foglalkoztató vállalatnál mekkora költségcsökkentéssel járt a rendszer bevezetése?
– Nem küldtünk el senkit, ha erre gondol. Vállalatunk alapfilozófiája, hogy senkit sem bocsátunk el pusztán költségcsökkentési okokból. De mint mondtam, a rendszer haszna inkább a bevételnövekedésben jelentkezik, semmint a költségcsökkentésben. Ennek az is része, hogy a munkavállalóink, változatlan létszám mellett, mással is tudnak foglalkozni. Például felhívják a vevőket, visszajelzéseket kérnek, vagyis jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak a partnereinknek, mint eddig.

– Pontosan hogyan használták fel az elnyert összeget? Mire volt elegendő a támogatás?
– 52 millió forint támogatást kaptunk, 26 millió forint volt az önrész. A pályázat kedvezményezettje a Her-Csi-Hús Kft. volt, a kivitelezést a Megatrend Kft. végezte. A támogatási összeget végül maradéktalanul felhasználtuk: 25 munkaállomást és egy nagy értékű szervert telepítettünk. Ebben benne van a hálózatépítés, a betanítás, az oktatás költsége is. A Megatrend által kifejlesztett Infosys rendszer egyik nagy előnye, hogy moduláris elemekből épül fel, és kompatibilis más vállalatirányítási rendszerekkel. Például az egyik legnagyobb vevőnk a saját elektronikus rendszerén adja fel a megrendelését, s az egy titkosított internetes kapcsolat segítségével nálunk is azonnal megjelenik. Csak beütik a gépbe, hogy pontosan hány csirkét kérnek és mikorra, és mi ezt azonnal teljesíteni tudjuk.

– A GVOP pályázási rendszerében milyen elemeket tart egyszerűnek, pályázóbarátnak, illetve nehézkesnek?
– Nagyon örültünk annak, hogy idén bevezették az áfa elszámolhatóságát, illetve hogy a hiánypótlás szélesebb körben vált lehetségessé. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert nem zárja ki a cégeket pusztán formai hiányosságok miatt a pályázásból. A mi cégünknél is előfordult, pedig már rutinos pályázónak számítunk, hogy bizonyos dokumentumokat véletlenül nem csatoltunk, vagy csak a pályázati határidő lejárta után tudtunk beszerezni. A 15 napos határidő viszont bőven elegendő arra, hogy a cégek pótolják az esetleges figyelmetlenségből fakadó hiányosságokat. Másrészt azt a változtatást is vállalkozóbarátnak tartom, hogy a bankgarancia-ígérvény helyett már a nyilatkozatot is elfogadják. Ez számos esetben meggyorsítja a folyamatot. Nehézkesnek tartom viszont, hogy a megkövetelt minimum beruházási igény még mindig túl magas a kis- és középvállalkozások számára, bár ez a mi cégünket kevésbé érinti.

– Mit tudna tanácsolni a kis- és középvállalkozásoknak a fejlesztési pályázatokkal kapcsolatban? Mikor pályázzanak és mire?
– Csak akkor pályázzanak, ha pontosan tudják, hogy milyen eszközt, mikor, kitől akarnak beszerezni. Stratégiailag azt mérlegeljék, hogy a beruházás milyen előnyöket hozhat a vállalkozás, valamint annak mikro- és makrokörnyezete számára. Ha egy cég bizonytalan a pályázati terv összeállításában, vagy a pályázati cél elérésében, azon semmilyen külső pályázatíró szakértő sem tud segíteni. Sok cég szinten tartásra akarja felhasználni a forrásokat, pedig ez egy fejlesztésre kiírt pályázatnál alapvető hiba. Másrészt nyilván akkor van értelme egy beruházást elindítani, ha a fedezet rendelkezésre áll. Sok cég azért megy tönkre, mert hitelezésből terjeszkedik. Ez a pályázásra is igaz. Mivel Magyarországon a hitelkamatok ma még elég magasak, szerintem kockázatos stratégia a pályázati önrészt teljes egészében hitelből fedezni. De a legfontosabb szempont, hogy a tervezett projektnek mindig túl kell mutatnia a vállalkozás saját céljain és tevékenységein.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik