Üzleti tippek

Kőkemény eljárás a borhamisítókkal szemben

A magyar borforgalom egynegyedét a bornak nevezett lőre adja, ezért a kormány ellenőrzi majd a bortermelőket és szigorúbban lép fel a hamisítókkal szemben.

Mindent elkövetünk azért, hogy a tisztességes borászok megfelelő árat és jövedelmet érjenek el a boraikkal, viszont kőkeményen járunk el a borhamisítókkal szemben, a magyar borforgalom közel egynegyedét ugyanis csak bornak nevezett lőre adja – mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vasárnap Balatonfüreden, a borhetek megnyitóján. A miniszter hangsúlyozta: erősítik az ellenőrzéseket és fokozatosan kiiktatják a piacról a mintegy 800 ezer hektoliternyi “csinált bort”. Nyomon követik a bor útját a boltokig, az áruházláncokig, következetesen vizsgálják majd a számla eredetét, kibocsátóját, illetve ismét bevezetik a borkészítményekre az ellenőrző jegyet.

Megszűnik a bor jövedéki adója

Megszüntetik ugyanakkor a bor jövedéki adóját, ami körülbelül kétmilliárd forintos bevételt jelent majd a gazdáknak. Gráf József megjegyezte: ezt az összeget azonban az ellenőrzésekre és bormarketingre kell fordítaniuk. A miniszter elmondta: eddig főleg az élelmiszer-vizsgálatokra figyeltek, ám a szüreti időszakhoz közeledve egyre inkább a borok ellenőrzésére koncentrálnak.

Nő a kereslet a magyar vörösborok iránt

Gráf József hangsúlyozta: az ország 98 ezer hektárnyi szőlőterületén évente mintegy 4,8 millió hektoliter bor terem, a borászkodás 180-200 ezer család megélhetését biztosítja. Rámutatott arra is, hogy az európai uniós belépéssel a borainkra vonatkozóan is megszünt a belső vámvédelem, s a magyar boroknak többi között az Új-Zélandról, Dél-Afrikából és Chiléből beáramló bordömpinggel kell felvenniük a versenyt. A miniszter rámutatott: teljes bortermésünknek körülbelül egyharmada megy exportra, s az utóbbi időben a vörösboraink iránt ismét megnőtt a kereslet.

Technológiai fejlesztésekre van szükség a borászatban

A földművelésügyi tárca vezetője szerint a magyar borászok világhírűek, de a borászatainknak technikában és technológiában még fejlődniük kell. Hangsúlyozta: minél nagyobb szervezeteket – borrégiókat – szükséges létrehozniuk, ugyanis “magányos farkasként” nem lehet érvényesülni a nemzetközi piacon. Megjegyezte: a bormarketingnek pedig azt kell tudatosítani, hogy a balatoni, villányi, egri és más borvidékeink termékei garantált minőséget jelentenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik