Üzleti tippek

Hárman versenyben a Malévért

Három jelentkező adott be kötelező érvényű ajánlatot a Malév magyar nemzeti légitársaság 99,95 százaléknyi részvényének megvásárlására – közölte az eladó, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kedden. Két jelentkező neve biztosan ismert (Airbridge és az Aviation Solution konzorciumok), azonban szerdai lapinformációk szerint a harmadik az Argus Capital Ltd.

A tárgyalásos eljárásban a korábban írásban jelentkezőknek kedden kellett benyújtaniuk az ajánlatukat. Az ajánlatok vizsgálatát és értékelését követően a privatizációs szervezet a legjobb ajánlatot tevőkkel kezdi meg a tárgyalásokat. Erről az ÁPV Rt. a privatizációs szervezet igazgatóságának döntéséig “a verseny tisztasága és a privatizációs szervezet gazdasági, üzleti érdekeinek védelmében további tájékoztatással nem szolgál” – írja az MTI.


A három ajánlattevő közül kettő ismert, ugyanis a konzorciumok közleményben tudatták vételi szándékukat. Az orosz Airbridge, amelynek tagja a KrasAir is, valamint az ASBK Kft. kedden közölte, hogy ajánlatot tett a Malév részvénycsomagjára. A Malév privatizációjára alapított Airbridge Rt. 51 százalékban magyar magánszemélyek, 49 százalékban pedig Borisz Abramovics tulajdona. Az ASBK Kft., azaz az Aviation Solution Befektetői Konzorcium Kft. pedig kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában van.


A Napi gazdaság információja szerint a harmadik pályázó valószínűleg vagy az Argus Capital Ltd., egy 172 millió dollárt kezelő befektetési alap, vagy a 12 gépet üzemeltető, Olaszországon belüli és nemzetközi járatokat is működtető milánói Air Europe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik