Üzleti tippek

Most nem lesz BKV sztrájk

Szeptembertől a BKV-járművezetők megkapják a kollektív szerződésben előírt második húszperces pihenőidejüket is - ezt a hétfőn délután zárult érdekegyeztetés résztvevői közölték. Ezzel elhárult egy esetleges sztrájkveszély lehetősége.

Az érdekegyeztetés résztvevőinek tájékoztatása szerint a megállapodásban, amelyet az öt szakszervezeti szövetség és a BKV vezetősége írt alá, a cég vezetősége elismeri, hogy június 16. óta nem teljesül a kollektív szerződésnek az a pontja, amelyben a cégvezetés vállalta a többlet-pihenőidőt; a járművezetők ezt szeptembertől kapják meg.

Az rt. vezetése augusztus 5-ig dolgozza ki az új menetrendet, ennek alapján kiderül, mennyi lesz a plusz-pihenőidő költsége – közölte Aba Botond vezérigazgató. Hozzátette: örül a sikeres megegyezésnek, amellyel véglegesen elhárult egy esetleges sztrájkveszély lehetősége.


A szakszervezetek képviselői elmondták, hogy áprilistól kellett volna bevezetni a kollektív szerződés módosítása alapján a második húszperces pihenőidőt. Mivel ez nem teljesült, június 16-ig kitolták a határidőt. Mivel ez sem teljesült, ezért kifogást nyújtottak be. Nemes Gábor, a főként buszvezetőket tömörítő szakszervezet elnöke közölte, azt tekintik majd igazán sikernek, ha a mintegy ötezer járművezető megkapja az újabb pihenőidőt.


A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége elnöke hangsúlyozta, az igen nehéz közlekedési körülmények közt dolgozó kollégáinak és az utasoknak egyaránt előnyös az, ha a járművezetők pihentebbek. Így biztonságosabban szállíthatják az utasokat.


Az érdekképviseleti vezető kifejtette, hogy eltérő európai gyakorlat van a járművezetők munkaközi pihenőidejével kapcsolatban. Bizonyos tekintetben “előrébb járnak Európában, mint nálunk” – jegyezte meg. Hozzátette, “nem egy elrugaszkodott kérés az, ha azt szeretnék, hogy a járművezetők kétszer húsz percre kiszállnának a járművezetésből”.


Aba Botond megerősítette azt a korábbi kijelentését, miszerint minimum 400 millió forintra van szükség a plusz pihenőidő biztosításához. Ennek forrását az üzleti terven belüli átcsoportosításokkal keresik.


A vezérigazgató elmondta, hogy a nyári metrófelújítás idején pótló buszokat vezetők idén nem biztos, hogy plusz prémiumhoz juthatnak úgy, mint tavaly. A jogszerűen járó juttatásaikat természetesen megkapják – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik