Üzleti tippek

A Richternek ki kell vonnia egyik gyógyszerét a piacról

Bírósági határozatra a Richter Gedeon Rt.-nek ideiglenesen ki kell vonnia a piacról az idén áprilisban bevezetett csontritkulás elleni készítményét - közölte a gyógyszergyár.

Az amerikai Merck gyógyszergyár által indított szabadalmi perben a Fővárosi Bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében hozta meg az ideiglenes intézkedést, amely ellen a Richter azonnal fellebbez.

A Richter Gedeon Rt. készítménye, amelynek hatóanyagát a magyar gyógyszergyár független eljárással gyártja, a Merck által gyártott és magyarországi leányvállalata, az MSD Magyarország Kft. által forgalmazott készítmény egyenértékű generikus megfelelője.

A Richter álláspontja szerint a Merck érintett készítményre vonatkozó termékszabadalma nem rendelkezik a törvényes feltételekkel, ezért a Richter már 2003-ban kérte ennek megsemmisítését.

A Magyar Szabadalmi Hivatal 2004 november 24-én hozott határozatban meg is semmisítette a Merck szabadalmát az újdonság hiánya miatt. A Merck ez ellen a határozat ellen megváltoztatási kérelmet nyújtott be, továbbá a Richter készítményének piaci megjelenése után pert indított a Richter Gedeon Rt. ellen, és kérte, hogy a bíróság ideiglenes intézkedésként tiltsa el a Richtert a készítmény gyártásától és forgalmazásától.

A Richter kérte az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását és azt, hogy a Fővárosi Bíróság függessze fel a bitorlási per tárgyalását a Merck termékszabadalma megsemmisítési eljárásának jogerős befejezéséig. A szabadalom megsemmisítése esetén ugyanis a bitorlási pernek megszűnik a jogalapja.

A Richter a közlemény szerint “értetlenül áll a Fővárosi Bíróság jogértelmezése előtt”, álláspontja szerint ugyanis a készítmény piaci bevezetése szabadalmi szempontból tiszta és jogszerű.

A Richter közölte azt is, hogy a Merck szabadalom megsemmisítése esetén kártérítési igényt fog érvényesíteni. A közlemény megjegyzi, hogy a Fővárosi Bíróság három milliárd forint biztosíték letétbe helyezésére hívta fel a Merck and Co céget a Richtert érhető károk fedezetére.

A magyar piacon árpilis eleje óta más alendronát hatóanyagú generikus termék is forgalomban van. A Richter készítményének esetleges kivonása a piacról ezért nem jelent jelentős piaci előnyt az originális terméket forgalmazó Merck számára. Az originális készítmény fogyasztói áránál 30 százalékkal olcsóbb a generikus termék, így a betegek számára egy év alatt 115 millió forint, az egészségbiztosító számára pedig évi 1,5 milliárd forint megtakarítást jelenthet a generikus készítmény forgalmazása – olvasható a Richter közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik