Üzleti tippek

Megszűnik a gyakorított bevallás

A beruházókat és az exportálókat kellemetlenül érinti, hogy jövőre megszűnik a gyakorított áfa-bevallás lehetősége. Ha azonban év végéig kérelmezik a vállalkozók, akkor 2005 június 30-ig készíthetik bevallásaikat ily módon – hangzott el a KPMG által, a jövő évi adó és számviteli változásokról szervezett konferencián.

A beruházásokhoz és a munkahelyteremtéshez kapcsolódó adókedvezményekkel jövőre a kormány a vállalkozások versenyképességét szeretné növelni – hangsúlyozta a konferencián Draskovics Tibor, pénzügyminiszter. A vállalkozások élőmunka terhe 2005-ben 120 milliárd forinttal csökken – állította. Draskovics szerint a jövedelemcentralizáció és az újraelosztás mértékét tovább kellene mérsékelni a következő években, bár ennek mértéke nálunk alacsonyabb, mint nyugaton, de nekünk gyorsabban kellene fejlődni. Elismerte azt is, hogy a vállalkozásoknak jelenleg három súlyos problémával kell megküzdeniük: így a magas általános forgalmi adó kulccsal, helyi iparűzési adóval és élőmunka terhekkel. A kormány ebben már 2006-ban változást szeretne. Éppen ezért azt javasolta, hogy az adótanácsadók egyesülete, az adótanácsadó cégek, valamint a Pénzügyminisztérium szakértőinek részvételével hozzanak létre egy közös bizottságot. Ennek kettős szerepet szán a pénzügyminiszter: feladata lesz egyrészt, hogy a távlatos adómunka terheit kidolgozza, másrészt, hogy „csokorba szedje” a vállalkozások versenyképességét növelő intézkedéseket.

A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy az egyszerűsített vállalkozási adónak szép jövője van, mert hogy bevált. A jövő év feladatának tekinti, hogy a magas költséghányadú vállalkozások egyszerűsített adózásának feltételeit is kidolgozzák.

Nyilatkozatra van szükség az adójóváíráshoz

Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium jövedelemadók főosztályának vezetője arra hívta fel a vállalkozások figyelmét, hogy a munkáltatóknak januárban nyilatkozatot kell kérni a dolgozóktól, hogy az adójóváírást figyelembe vegyék-e az adóelőleg levonásánál. Ha a nyilatkozatot beadja a dolgozó, ám évközben az adójóváírás igénybevételével szükséges jövedelemhatárt átlépi, akkor az adójóváírás figyelembevételét a munkáltatónak azonnal le kell állítani. A főosztályvezető kiemelte a jövő évi változások közül azt is, hogy változik az oktatási költségek elszámolására vonatkozó szabály. Éppen ezért ajánlotta, hogy akinek a munkáltató fizeti a tandíjat, az ne kérjen ezen összegről adókedvezményre jogosító igazolást, mert különben a tandíjként befizetett összeg bérként lesz adóköteles.

Fontos szabály az is, hogy ha a munkáltató biztosít a dolgozójának munkájához bizonyos eszközt, vagy nyújt szolgáltatást, akkor nem keletkezik a magánszemélynek jövedelme. Ha azonban a magánhasználat ebben az esetben nem zárható ki, akkor viszont már lesz a magánszemélynek jövedelme, feltéve azonban, ha ezt a törvény felsorolja.

A jövő évi fontos változások közül kiemelte a főosztályvezető, ha a melegétkeztetés mellett helyi bérletet is ad a munkáltató, akkor ez csak tízezer forintig adómentes, ha pedig a hidegétkeztetés mellett fizeti ki a bérletet, akkor a kettő együttes összege hatezer forintig adómentes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik