Üzleti tippek

Pálvölgyi Mátyás

Lassan építkezve

Meglehetősen távol a biztosítói szakmától, építőmérnökként és tervezőként kezdte pályafutását Pálvölgyi Mátyás. Korántsem véletlenül lett azonban lassan, de biztosan biztosítós. Mint mondja: azzá fejlődött. Ebben sokat segített a Generali szellemisége – a hagyományai, a közössége. Arra pedig kifejezetten büszke, hogy egy olyan cégcsoportnál dolgozhat felelős beosztásban, amely öt emberöltő óta az európai biztosítók rangsorának élén áll. Egy olyan cégnél, amely 1832-ben telepedett meg Magyarországon, és – miután itt felismerték, hogy a növekvő áru- és pénzforgalom elképzelhetetlen jól működő biztosítási rendszer nélkül – hajtóereje lett az ipar és a mezőgazdaság fejlődésének.

Építőmérnöki hátterét mindenesetre a biztosítónál is kamatoztathatta, a Providenciánál ugyanis a nagyobb beruházások és építkezések biztosításainak osztályán kezdte meg vezetői tevékenységét. A vezérigazgatói posztot hat esztendeje tölti be, s e pozíciójában az utóbbi idő nagy eredményének azt tartja, hogy sikerült a Generali és a Providencia fúzióját zökkenőmentesen úgy lebonyolítani, hogy abból az ügyfelek és partnerek szinte mit sem érzékeltek.

Magánéletében lánya szorgalmára és szelídségére, világra nyitott fiára a legbüszkébb. Nekik elsősorban azt kívánta megtanítani, hogy az állandó és aktív tanulás az igazán fontos. Ez pedig nagyon is rímel szervezeti ars poeticájára, miszerint a biztosító folyamatos tanulással és megújulással készülhet fel a jövő várható és váratlan feladataira. Hitvallásában a stakeholder elmélet is visszaköszön, hite szerint ugyanis a társaság tevékenységének minden mozzanatával hatással van a környező társadalomra, annak gondolkodására, és azon belül is persze a biztosítási kultúra fejlődésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik