Pénzügy

Milliós MNB-s bírság két újabb záloghitelezőnek

Az MNB a teljes hiteldíj mutató (thm) feltüntetésére, számítására, valamint a thm maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 5 millió forint, illetve 1,5 millió forint bírsággal sújtotta a záloghitelezési tevékenységet folytató CORNER Záloghitel Zrt.-t és a Correct Zálogház Zrt.-t, írja az MNB közleményében.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mint ismeretes – a kézizálog-hitelezési piac több szereplőjénél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot. Ennek során a jegybank többek közt ellenőrizte, hogy a pénzügyi intézmények miként tesznek eleget e kölcsöntípus esetében a thm közzétételére, számítására, s a thm-maximum mértékére vonatkozó előírásoknak. Az MNB az ellenőrzések nyomán tavaly novemberben, decemberben, idén januárban és novemberben is hozott már elmarasztaló intézkedéseket.

A most lezárt jegybanki vizsgálatok a CORNER Záloghitel Zrt.-nél a 2014. január 1. és a 2017. január 31. közötti, a Correct Zálogház Zrt.-nél a 2013. január 1-től 2017. július 28-ig terjedő időszakot tekintették át. A vizsgálatok megállapították, hogy a pénzügyi vállalkozások fogyasztói kézizálog-kölcsöneiknél megsértették a thm számítására vonatkozó rendelkezéseket, és a jogszabályi felső korlátot – esetenként jelentősen – meghaladó thm mellett nyújtottak kézizálog-kölcsönt ügyfeleiknek.

A Correct Zálogház Zrt. emellett a tevékenységét népszerűsítő közterületi plakátjain, szórólapjain és honlapján elhelyezett kereskedelmi kommunikációjában – szintén jogsértő módon – nem tüntette fel a thm értékét. Több hirdetésében pedig a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon állította, hogy az általa nyújtott kézizáloghitel „a legkedvezőbb” a zálogpiacon.
A vizsgált kézizálog-piaci szereplők a fenti gyakorlatukkal jogszabály által meg nem engedett árazást alkalmaztak. Sérült a fogyasztók azon joga is, hogy az adott termék – annak valós jellemzőinek alapul vételével – más, versengő kézizálog-hiteltermékekkel összehasonlíthatóvá váljon.Mindezek alapján az MNB ma közzétett határozataiban – egyebek mellett – felhívta az érintett pénzügyi intézményeket a thm számítására, mértékére és közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására. A feltárt jogsértések miatt a CORNER Záloghitel Zrt.-re emellett 5 millió forint, a Correct Zálogház Zrt.-re 1,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. A bírság mértékénél a jegybank figyelembe vette, hogy a pénzügyi vállalkozások a fogyasztók vagyoni érdekének védelmére vonatkozó, illetve tájékoztatáshoz fűződő jogával kapcsolatos jogszabályokat sértettek meg, s hogy a jogsértések jelentős számú kézizáloghitel-szerződést érintettek.

2016 augusztusa óta a jegybank összesen 9 pénzügyi vállalkozás és 3 takarékszövetkezet esetében összesen 62 millió forint bírságot szabott ki és hozott intézkedéseket a thm-re vonatkozó rendelkezések megsértése miatt. Az MNB a jövőben is kiemelt figyelemmel kíséri a kézizálog-hitelezést végző pénzügyi intézmények tevékenységét

Ajánlott videó

Olvasói sztorik