Pénzügy

Green Holidays – a problémás ügyfeleknél egyelőre nincs kártérítés

A hatósági vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem fejeződhet be a júliusban csődbe ment Green Holidays utasainak kártalanítása – mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Azoknál az utasoknál, akik a Green Holidays Kft.-vel kötöttek szerződést, egyértelmű a helyzet, ők már hozzájutottak az 50 százalékos kárelőleghez. A kárbejelentések feldolgozásakor azonban több kérdés is felmerült azoknál az utasoknál, akiknek a szerződésében nem a Green Holidays Kft. volt utazásszervezőként megjelölve, hanem külön számlázva vásárolták a szállást és a repülőjegyet a SzállásOutlet Kft.-től és a Professional Outlet Kft.-től az indulhatunk.hu oldalon, ezeknek az utasoknak nem tud fizetni a biztosító az ügy tisztázásáig.Emlékeztetett: az ügyben a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot indított, és a rendőrség is nyomoz.

Vereczki András közölte, hogy a biztosítóhoz augusztus végéig beérkezett kárbejelentések alapján 5800 utas volt érintett az ügyben, összesen 1934 utazási csomagot jelentettek be. A benyújtott kárigények összege 851 millió 975 ezer forint, aminek az egyik fele a Green Holidays Kft. utasaihoz, a másik fele az indulhatunk.hu ügyfeleihez köthető, ismertette.

Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI érdeklődésére csütörtökön közölte: a Green Holidays Kft.-vel és a SzállásOutlet Kft.-vel kapcsolatban a fogyasztóvédelmi hatóság megállapította, hogy az utasokat ért kár nem fogyasztóvédelmi szabálytalanságokra vezethető vissza. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormányhivatal honlapján elérhető a naprakész nyilvántartás a már a 2018-as évre is engedéllyel és igazolt vagyoni biztosítékkal rendelkező cégekről is. Semmiképpen ne válasszon senki olyan szolgáltatót, amely a nyilvántartásában nem szerepel, vagy nem rendelkezik utazásszervezői engedéllyel és vagyoni biztosítékkal – írták.

A Green Holidays Kft. július másodikán vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja, a vagyoni biztosíték 500 millió forint.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik