Pénzügy

Mészáros vagyona is nő az Opus Global tőkeemelésével

Az Opus Global Nyrt. egy részvényre jutó saját tőke mutatója mintegy 20 százalékkal javul a végrehajtott tőkeemeléssel, ami így a társaság minden részvényese számára vagyonnövekményt jelent – mondta a tőzsde prémium kategóriájában jegyzett cég vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

Az Opus Group legnagyobb, 24 százalékos részvénytulajdonosa Mészáros Lőrinc, és a nemrégen átkeresztelt cég remekül teljesített az idei első félévben:

Varázslatosan teljesített Mészáros Lőrinc cége
Annyira jól pörögnek a milliárdok, hogy hamarosan prémium kategóriába lép az Opimus Nyrt. utódjának részvénye.

A cég vezérigazgatója, Ódorné Angyal Zsuzsa a lap hétfői számában ismerteti, hogy az úgynevezett ázsiós alaptőke-emeléssel a kibocsátott új részvények 25 forintos névértéke és a 310 forintos kibocsátási árfolyama közötti különbözet a tőketartalékba kerül. Ezáltal részvényenként 285 forinttal, összesen több mint kétmilliárd forinttal növekszik a részvénytársaság saját tőkéje a tartaléksoron.

A tőkeemelés során – a zárt körben kibocsátott új részvényeket lejegyző – Status MPE Magántőkealap által a társaságnak nyújtott kölcsön kerül apportálásra közel 2,3 milliárd forint értékben. A vezérigazgató hozzátette: a kölcsön felvételére azért volt szükség, hogy az Opus Global leányvállalata, az Opimus Press idő előtt visszavásárolhasson az általa 2016-ban zárt körben kibocsátott, 20 millió euró névértékű kötvényekből. (A Világgazdaság új tulajdonosa az Opimus Press.)

Ódorné Angyal Zsuzsa a Világgazdaságnak kifejtette: a kölcsönkövetelés apportálásával az Opus Global kötelezettsége lényegesen csökken, mivel a követelés megszűnt, továbbá a kötvények egy részének visszavásárlásával csökken a társaság kitettsége, mindennek pedig közvetve pozitív hatása van az eredményalakulásra.

Kiemelt kép: Mészáros Lőrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa (b) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) érkezik a cég búzafeldolgozó üzemének alapkőletételére, 2017. április 24-én. MTI, Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik