Pénzügy

Így nullázhatja le bárki a lakáshitele kamatát

Bárki szembesülhet vele, hogy igazán olcsón lehet ma a bankoknál lakáshitelhez jutni. A legalacsonyabb 2,44 százalékos hitelkamat azonban megfelelő háttérrel és tervezéssel a Bankmonitor szerint akár le is nullázható. Egy konkrét család példáján mutatják be, hogyan lehetséges mindez.

Egy fővárosi pár régóta dédelgetett álma, hogy saját lakás vásároljon, azonban eddig nem voltak meg hozzá a megfelelő feltételek. Pedig jó néhány éve, hogy megismerkedtek és már el is játszottak a gyermekvállalás gondolatával, de szerettek volna biztos hátteret biztosítani, amit szerintük igazán egy saját lakás adhatott volna meg számukra. El is kezdték megnézni a lakásárakat Budapesten, ám gyorsan rájöttek, hogy megtakarításuk önmagában ehhez nem lesz elegendő, így nem marad más hátra, mint a hitelfelvétel.

Mivel az agglomerációra is kiterjesztették a keresést, és baráti segítséget is kaptak, viszonylag gyorsan belefutottak egy alkalmi vételbe. Az egyetlen gond csak az volt, hogy 20 millió forintba került és még némi felújításra is szorult a használt lakás, azaz összesen 21,5 millió forintra van szükségük. Az önerejük a szülők támogatásával és a sokéves spórolásnak köszönhetően 11,5 millió forint, így 10 millió forint hitelre lenne szükségük.

Mindkettejüknek biztos az állása, és együttesen a jövedelmük a mai átlagkeresetnek megfelelő összeg, így havi szinten a családi költségvetés 400 000 forint volt. Mivel az ingatlan értékéhez képest nem túl magas (bőven 80% alatt marad) a hitelösszeg és a törlesztő sem vinné el a havi családi jövedelem nagy részét, így minden bizonnyal könnyedén megkapnák a hitelt.

A fiatal párnak azonban ez nem volt elegendő, ugyanis hallottak arról, hogy ha a lakáshitel mellé még lakástakarékot is kötnek, akkor le tudják szorítani a hitelkamatot, szélsőséges esetben akár nullára is. Ebben teljes mértékben igazuk is volt, mutatjuk is, miként van erre mód.

Az ingyenes lakáshitel receptje

Akárcsak a főzésnél, nagyon fontosak a hozzávalók, és ha egy is hiányzik közülük, akkor a végeredmény nem lesz a fogunkra való. Ugyanez igaz a 0-százalékos kamatú lakáshitelre is, ahol egyrészt egy nagyon olcsó lakáshitelre van szükség, másrészt több lakástakarékra, amiben a felhalmozott megtakarítást a kamatokkal és a 30 százalékos állami támogatással együtt elő- vagy végtörlesztésre fordítják.

Az első feltételt most valóban nagyon könnyedén teljesíteni lehet, hiszen a bankok kedvező feltételekkel kínálják a lakáshiteleket. Az összehasonlító kalkulátor szerint az érdeklődő pár a 10 millió forintos 20 évre szóló hitelt már 2,44 százalékos induló kamattal felveheti. Az induló törlesztőrészlet 52,7 ezer forint.

A hitel egyébként azért lehet ilyen olcsó, mert változó kamatozású, a törlesztőt háromhavonta újraszámolja a bank. Az említett hitel a 3 havi BUBOR-tól (budapesti bankközi forint hitel kamatláb) függ. A várakozások szerint a következő egy évben ez nem fog érdemben változni, de utána, ahogy nő a BUBOR, úgy lesz magasabb a törlesztő. A példa kedvéért a kiindulási alap az, hogy a kamat változatlan marad.

A második feltétel a lakástakarék, aminek a nagy előnye, hogy a befizetésekre 30 százalékos állami támogatás jár (maximum 72 ezer Ft/év/szerződés). A legmagasabb hozam akkor érhető el, ha a legrövidebb időszakra, vagyis négy évre kötik meg a szerződést, és pont erre van most szükség. A kalkulátor szerint ekkor az éves hozam a 11%-ot is elérheti.

Egyetlen lakástakarékkal viszont nem lehet nullára csökkenteni a lakáshitel kamatát. A 10 millió forintos és 2,44 százalékos lakáshitelnél maradva a számítások szerint 3 szerződésre lesz szükség. Egészen pontosan havi szinten 48,8 ezer forintot kell félretenni a havi törlesztőrészleten felül. Azért van több lakástakarékra szükség, mert egy szerződésre a maximális állami támogatás havi 20 ezer forint befizetés mellett érhető el. A budapesti párnak mindössze az egyik szülőre van még szüksége és a három szerződés elindítható.

Az ingyenes lakáshitel kulcsa az, hogy amikor lejár a három lakástakarék és a majdnem 3 millió forintot előtörlesztésre fordítják, utána rögtön indítani kell újabb 3 szerződést. Az előtörlesztés jótékony hatása, hogy a hitel tőketartozása csökken, márpedig így a havi törlesztőrészlet is. Ezt a folyamatot háromszor kell egymás után megismételni míg a hitelt teljes egészében visszafizetik, ráadásul még mintegy 2 millió forintot a lakásra is szabadon elkölthetnek.

Az való igaz, hogy a hitel futamidejének első felében nagyobb áldozatot követel meg ez a stratégia, mert az 52,7 ezer forintos havi törlesztő mellett 48,8 ezer forintot lakástakarékba fizetnek. Az összes kiadás a hitel futamidejének elején a 100 ezer forintot (törlesztőrészlet + havi megtakarítás) is eléri, de ezért jókora kárpótlást kap az ügyfél. A hitel eredeti futamideje 20 év volt, ehelyett 12 év alatt megtörténik a teljes elszámolás a bankkal. A hab a tortán, hogy 2 millió forint a 12 év végén a lakásra fordítható, és biztosan találnak majd olyan teendőt, amire felhasználható ez az összeg is.

És hogy mi történik, ha időközben felmegy a kamat? Erre is kitérnek a cikkben, kattintson, ha érdekli.

Kiemelt kép: Thinstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik