Pénzügy

Ennyit fognak keresni a mesterpedagógusok szeptembertől

A tanári bértábla tetején álló tanárok akár félmillió forintot is kaphatnak, de azért nem ez lesz a jellemző szeptember 1-től.

Nagy kalkulációt végzett az Eduline, mert sok olvasójuk érdeklődött a mesterpedagógusi fizetésektől, azaz arról, mi várható szeptembertől. A költségvetési törvényben szereplő vetítési alap alapján számoltak, aminek összege évek óta változatlan, még mindig a 2014-es minimálbérnek megfelelő 101 500 forint.

A köznevelési törvény szeptember 1-től hatályos, ezért is fontos kérdés, mennyit fognak keresni a tapasztalt tanárok. Ez alapján a pedagógusok illetményalapja középfokú végzettség esetén a vetítési alap 120, főiskolai végzettség esetén 180, mesterfokozat esetén 200 százaléka.

Forintosítva ez 121 800, 182 700 és 203 000 forintot jelent. Mindez a szakmából eltöltött évekkel növekszik. Így a tetején álló tanárok, akik 42 éve dolgoznak legalább és egyetemi/mesterszakos diplomájuk van, majdnem 500 ezer forintot kereshetnek.

A lap azt írja, az emelt bért nem minden tanár kapja majd meg. Mivel a pedagógus teljesítményének függvényében az intézmény vezetője is beleszólhat a dologba, hogy mennyi járjon az illetőnek. Mindenesetre az igazgatói döntés miatt senkinek sem csökkenhet a bére. A pályakezdő tanárok bértábláját itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik