Pénzügy

A lakosság kedvence kenterbe veri a régi üdvöskét

A kötvényalapok nagy népszerűségnek örvendtek az elmúlt években, nem véletlenül, hiszen a múltbeli hozamadatok igen vonzóak voltak. Azóta azonban nagyot változott a helyzet, a kötvényalapok átlagosan már csak 2 százalékot hoztak az elmúlt egy évben. Már jobban megéri egy lakossági állampapírt választani, mert jelenleg ott a befektetett tőke elvesztésének kockázata nélkül is nagyobb hozam üti a markunk. A Bankmonitor írása.

Pár évvel ezelőtt egy kötvényalappal még megcsinálhattuk a szerencsénket, hiszen a kedvező széljárásnak hála nem volt ritka a 10 százalékot meghaladó hozam sem. Ez azonban már a múlté, a kamatok időközben történelmi mélypontra süllyedtek (például az 1 éves DKJ 0,1 százalékot fizet), ami a kötvényalapoknál is betette a kiskaput.

Márpedig a szűkülő lehetőségeket a kötvényalapok teljesítményén nagyon jól lehet látni. Ezek az alapok tipikusan a csökkenő hozamkörnyezetben képesek kiemelkedő teljesítményre, ugyanakkor, ha emelkedésnek indul a hozamszint, akkor még nagyobb veszteségeket is elérhetnek. A hosszabb időtávra visszatekintő hozam ugyan 6 százalék körül van, egyéves időtávon azonban átlagosan csupán 2 százalékos hozamra tehettünk szert, és persze nagy eltérések lehetnek az egyes alapfajták között is. A kötvényalapokat szokás rövid (1-3 éves futamidejű kötvények), hosszú (3 év fölötti futamidejű) illetve szabad futamidőre is felosztani, ahol a rövid kötvényalapok relatíve alacsonyabb kockázatot hordoznak.

Legnagyobb mértékben a rövid futamidejű kötvények közül szemezgető alapok hozama esett vissza, ezeknél az alapoknál már mindösszesen 0,89 százalékos az átlagos egyéves hozam. Ugyanakkor a hosszú kötvényalapoknál sem túl rózsás a helyzet, hiszen az átlagos teljesítmény mindösszesen 1,9 százalék volt egy év alatt. Ennél jobb teljesítményt csak a szabad futamidejű kötvényalapok tudtak felmutatni, de értelemszerűen ezek jóval nagyobb kockázattal járó befektetések.

Ráadásul a kötvényalapok kilátásai sem túl derűsek. A mostaninál lényegesen magasabb hozamra nagy eséllyel nem lesznek képesek, ugyanakkor egy esetleges hozamemelkedés egyenesen a poklot jelentené számukra. Márpedig a kamatok megindulása már a közeljövőben is benne van a pakliban. Erre leginkább a hosszú futamidejű alapok érzékenyek, ahol egy kamatemelési ciklus során a veszteségek az átlagnál jóval nagyobbak lehetnek. Tehát a befektetett tőke egy részének az elvesztésének az esélye is megnő.

Ennél már a lakossági állampapír is jobb

Ott tartunk, hogy a jelenlegi helyzetben egy kötvényalap helyett még lakossági állampapírt is megéri vásárolni. A hozam mértéke az éven belüli és éves futamidő esetében 1,5 – 2 százalék lehet, sőt ha éven túlra is elköteleződünk, akár 2,5 – 3,8 százalék is ütheti a markunk.

Ráadásául egy kötvényalaphoz képest jelentős eltérés, hogy a lakossági állampapírnál előretekintő hozammal találkozunk, így biztosan tudjuk, mekkora hozamot kapunk. Például egy kamatozó kincstárjegy, ami egy év múlva jár le, tuti fizet 2 százalék kamatot, míg egy változó kamatozású állampapír esetében, mint az 5 éves prémium államkötvény a következő kamatfizetéskor biztos, hogy járni fog a 3,8 százalékos kamat (persze a későbbiekben kamatbázistól függ).

Ezzel szemben a kötvényalapoknál csak azt látjuk, hogy mire voltak képesek a múltban, afelől, hogy a jövőben mire lesznek képesek, legfeljebb csak sejtésünk lehet. Az biztos, hogy jelenleg a lakossági állampapír kedvezőbb feltételeket biztosít egy kötvényalapnál, ráadásul kiszámítható, biztonságos módon fektethetünk be, hiszen nem vagyunk kitéve az árfolyammozgásoknak sem.

A lakossági állampapírénál magasabb hozamra egy abszolút hozamú, vagy vegyes alap képében találhatunk jelenleg. Azonban ezeknél a befektetéseknél már magas kockázattal is számolni kell, ami sokaknál eleve kizárja őket a lehetőségek közül.

Keresse meg a következő kalkulátorral a legjobb állampapír kamatot!

Mit választ most a lakosság?

A nyomott hozamoknak megfelelően a kötvényalapok népszerűsége is egyre csökken, ami megmutatkozik abban, hogy egyre több befektető veszi ki innen a pénzét (az év eddigi részében 129 milliárd forintot vontak ki a befektetők a kötvényalapokból). Ugyanakkor még mindig sokan ülnek a kötvényalapokban, mivel jó emlékek fűzik őket hozzájuk a vonzó múltbeli teljesítmény miatt, pedig itt egyre kevesebb babér terem számukra. A lakossági állampapírok után azonban hatalmas az érdeklődés, aminek köszönhetően rendre értékesítési csúcsot érnek el.

Az emberek egyértelműen a rövidtávú, maximum egyéves lejárattal rendelkező állampapírokat részesítik előnyben, így az abszolút kedvenc a kamatozó kincstárjegy. Azonban az áprilisban megjelent kétéves állampapír is rendkívül népszerűnek mondható, és a lakossági érdeklődés fokozódására lehet számítani a közeljövőben is. Sokan gondolkodhatnak úgy, hogy az esetlegesen lejáró kamatozó kincstárjegyük a fél százalékos hozamelőny miatt kétéves állampapírban újítják meg.

Ugyanakkor az elmúlt időszakban egyre többen fordultak a 2 évnél is hosszabb befektetések felé is, amit jól mutat, hogy az utóbbi időszakban prémium államkötvény fogyott a legnagyobb ütemben. Jelenleg ez a prémium állampapír biztosítja a legnagyobb hozamot, 3 illetve 5 évre rendre 3,55 és 3,8 százalékot fizet. Ráadásul itt fix, 1,75 és 2 százalékos a reálhozamunk is, amit az infláció fölött kamatprémium formájában kapunk meg.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik