Pénzügy

Inkább az állam jár jól a háztartásigép-cserékkel

mosogepek(210x140).jpg (Array)
mosogepek(210x140).jpg (Array)
Az akciónak inkább haszonélvezői a gyártók és az üzletek, mint a vevők.

A Magyar Nemzet szerint nem jelent valódi segítséget a háztartási gépek kedvezményes cseréje. Inkább a politikai önreklám kategóriájába tartoznak a kormány Otthon melege programjai. A háztartási gépekhez adott támogatás gazdasági hatása szinte mérhetetlen.

Szűkös a keret, a bonyolult adminisztráció a legrászorultabbakat zárja ki. 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója szerint az akciók igazi haszonélvezői nem a családok, hanem az állam, illetve a gyártók és az üzletek, hiszen a kormány kijelöli, mely márkákra adható támogatás, a boltok pedig azokat túlárazottan adhatják el.

Petz Rajmund szerint a bürokrácia miatt eleve kudarcra van ítélve az a család, amelyik a pályázat megnyitásakor kezdi el kitölteni igénylését. Mire végez, lezárul a kérvény befogadása. Csak annak van esélye, aki előre elkészített dokumentációval indul.

Háztartásigép-csere: felfüggesztették a pályázatot
Az észak-alföldi régióban már az első napon több mint ötezren jelentkeztek a vissza nem térítendő támogatásért.

Végül az állam, illetve a cégek, az áruházak nyernek a programon.

A szakember az Otthon melege programokat csak jelképes kormányzati segítségnek tartja, hiszen a támogatási összeg (25-45 ezer forint) éppen a túlárazás miatt csekély, a háztartási gépek vásárlásának (a 27 százalékos áfával) valódi nyertese inkább az állam, mint a vevő.

Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet ügyvezetője szerint a program ugyan felhívja a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára, de a kormányzatnak a támogatás többszörösét kellene költenie, hogy valódi eredményeket érjen el ezen a területen.

Már lehet pályázni a háztartási nagygépek cseréjére
A pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.
mosógépek ()
Állami pénzek pörgették fel a háztartásigép-piacot
A csereprogramok és a fellendülő építőipar jó hatással volt a keresletre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik